
Berecz István néptáncos és Berecz András mesemondó közös előadást tart Búzán
Fotó: Facebook/Comuna Buza - Búza
Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó és Berecz István Aranysarkantyús néptáncos Apja-fia címmel tart előadást augusztusban Búzában.
2024. augusztus 01., 17:072024. augusztus 01., 17:07
2024. augusztus 01., 17:492024. augusztus 01., 17:49
A Kolozs megyei településen augusztus 25-én 20 órától nyerhetnek betekintést az érdeklődők a népzene, néptánc és népmese világába. Berecz András folklórkutató megfogalmazása szerint: az Apja-fia című műsorban egy családon belül rakják össze a táncot, népdalt, mesét és zongoramuzsikát.
„Ritka, hogy ez a négy dimenzió egymás mellett,
Talán ez volna a lényeg ebben a műsorban: megmutatni, hogy ezek egy-gyökerűek. Az agynak és a szívnek különféle zugait érik utol”.
A magyarországi előadóművész úgy véli, amikor az emberi szó már kevés – szóljon a dal. „Amikor az emberi hang is kevés, zengje el a húr, vagy a lyukas bot, amit ember a szájával soha nem tud elmondani – de hát ember van mögötte. Mikor már a zene is kevés, kirúgja az ember maga alól a széket, kezével, lábával, a testével kezd muzsikálni – tehát táncol” – olvasható az esemény leírásában.
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.
Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.
szóljon hozzá!