
Autós üldözés és figyelmeztető lövések leadása után fogtak el egy betörőbandát a Kovászna megyei rendőrök.
2016. április 12., 18:382016. április 12., 18:38
Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő arról tájékoztatott, hogy kedden reggel egy Kézdivásárhely környéki férfi hívta a 112-es sürgősségi hívószámot, és bejelentette, hogy több személy mintegy 5000 lejt lopott el a lakásából, majd a tolvajok egy Bulgáriában bejegyzett gépkocsival távoztak.
A kézdioroszfalvi férfi házába azzal az ürüggyel kéreztek be, hogy pénzt szeretnének váltani, közben felmérték a terepet, és kihasználva a figyelmetlenségét, leléptek a pénzzel. A rendőrök a sepsiszentgyörgyi forgalomban szúrták ki a gyanús autót, ám az autóvezető nem állt meg, figyelembe sem vette a jelzéseiket. Ekkor a rend őrei üldözőbe vették a gyanúsítottakat, és több mint húsz kilométeren át követték őket.
Végül a Brassó megyei Farkasvágón érték utol a menekülő tolvajokat, akik még akkor sem álltak meg. A rendőrök először a levegőbe lőttek figyelmeztetésképpen, miután így sem jártak sikerrel, a menekülők gépkocsijának kerekeit próbálták kilőni. A megállásra kényszerített autóban négy személy utazott, két férfi és két nő, az egyik asszony az utolsó pillanatban elmenekült.
Három személyt, a 29 és 38 év közötti Prahova megyei gyanúsítottakat őrizetbe vették, a sepsiszentgyörgyi őrsre kísérték be őket, és további eljárást folytatnak ellenük. A negyedik tettestársat még keresik, közölte Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!