Hirdetés

Átköltözött virágkarnevál

Színpompás népviseletbe öltözött fiatalok és hat virágkocsi vonult végig tegnap délután Nagyvárad utcáin. A bihari megyeszékhelyre negyedik éve hoznak át virágkocsikat a debreceni virágkarnevál másnapján, a Nyitott ablak Európára című rendezvény keretében.

2008. augusztus 22., 00:002008. augusztus 22., 00:00

Idén Bihar és Hajdú-Bihar megye, illetve Nagyvárad és Debrecen önkormányzatainak közös kocsija mellett az IT Services Hungary és az Auto Escort virágkocsiját is láthatták a Körös-parti városban. A bihari települések közül Érmihályfalva és Nagyszalonta díszített autót, előbbit a cívis város utcáin is megcsodálhatták a jelenlévők. A menetet idén késés nélkül indította útjára a Rogériusz negyedben Biró Rozália alpolgármester és Radu Ţârle megyei tanácselnök.

A felvonulás, akárcsak Debrecenben a „kenyér útja” mottóval zajlott, felelevenítve azt a hagyományt, amikor is a földművesek az aratás után sütött első kenyérből elvittek a földesúrnak. A romániai és magyarországi települések képviselői ezért egy-egy saját sütésű kenyeret is vittek magukkal, sőt a nézőket is kínálgatták. Sokan várakoztak a felvonulókra az út mentén, és olyan is akadt, aki kísérte a szentjobbi huszárok vezetésével vonuló menetet. Sajnos volt autós, aki figyelmen kívül hagyta a felvonulást, és ahelyett hogy kivárta volna a menet végét, a táncosok és az egyik virágkocsi között maradt résen furakodott keresztül.

A kompozíciók készítői kitettek magukért. A két megyei önkormányzat közös kocsiján Szent István királyt is megformálták, míg Nagyvárad és Debrecen polgármesteri hivatalainak közös járművén Ady Endre padon üldögélő alakját ismerhették fel a nézők. Az érmihályfalvi kocsin a bor útját jelenítették meg a darálótól a hordóig, míg Nagyszalonta városának járművén a Csonka tornyot formázták meg virágokból. Az IT Services autóján a Pál utcai fiúk golyóztak, az Auto Escort pedig a Reneszánsz Év jegyében Mátyás király alakját és a budai kutyavásár egy jelenetét formálta meg. A Hollóének együttes műsora szintén Mátyás korát idézte.

A virágkocsikat a Kossuth (Independenţei) utcai parkolóban közelebbről is megszemlélhették az érdeklődők, ugyanott kézművesmesterek portékái között is válogathattak, miközben néptáncműsorral szórakoztatták őket, este pedig a Compact és a Neoton Família együttes zenéjére bulizhattak a váradiak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés