2009. június 16., 10:362009. június 16., 10:36
Aniston ugyanis, aki pár éve Brad Pitt felesége volt, nemrégiben szakított egy nála közel tíz évvel fiatalabb, és nem éppen kiemelkedően sikeres zenésszel, aki sokak szerint azért randizott a hollywoodi szépséggel, hogy ő maga is némi hírnévre tegyen szert. Aniston, átvéve a díjat, azt mondta: „A jövőben próbálok majd óvatosabb lenni a filmekkel. Néhány évvel ezelőtt azt vettem észre, hogy különös párhuzam alakult ki a valódi életem és a filmek között, amikben játszottam. Kezdődött az egész a Jóravaló feleséggel (The Good Girl), aztán jött az Azt beszélik (Rumour Has It), majd a Kisiklottak (Derailed) és a Szakíts, ha bírsz (The Break-Up). A Jóbarátnőket (Friends With Money) ne is említsük, azt hiszem, az eléggé eltalált. Szóval, ha van köztetek valaki, aki készül valamivel, aminek címe Örökkétartó szerelem egy felnőtt, stabil férfivel, az nagyszerű lenne! A hatos számú asztalnál ülök… Köszönöm!”
A Iaşi megyei rendőrség állatkínzás miatt eljárást indított egy 54 éves nő ellen, aki a gyanú szerint elkapott egy galambot és megette. A nő „nem megfelelő” viselkedése miatt a Socola Intézetbe szállították kezelésre.
Erdélyből Moldván át Dobrudzsába utazva páratlan élmény ellátogatni a világ legnemzetközibb folyója, a Duna romániai deltájába, amely a világörökség részeként eleve egyedi látványosság. A nyaralás élvezetét csak fokozza, ha a tengerpartra látogatunk.
Egy ember meghalt, négy pedig megsérült és kórházba került egy szombaton Craiova egyik sugárútján történt konfliktus nyomán – közölte a Dolj megyei rendőrség. Sajtóértesülések szerint három embert őrizetbe vettek.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.