Álarc és csöröge

A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán lévő kis parasztházban a régimódi kályhában vidáman duruzsol a tűz, az érkezőt sürgő-forgó felnőttek csapata és a hidegtől kipirult arcú tucatnyi gyerek látványa fogadja. „Tegyen már valaki valami rendes zenét” – méltatlankodik egy kisfiú a CD-lejátszóról hangzó népzene hallatán. Ő egyike azoknak a gyerekeknek, aki először találkozik a játszóházas hangulattal és a kézművesközösséggel.

Ám nincs ideje a hosszas méltatlankodásra, ugyanis alig néhány évvel idősebb, szőke hajfonatú lány perdül a szoba közepére, és táncos játékra hívogatja a gyerekeket. Az apróságok közül senki nem maradhat ülve, a ritmus a kezdetben ódzkodókat is hamar táncra perdíti.

Feledésbe merülő mesterségek

A gyergyószentmiklósi Portéka Egyesület – helyi kézművesek egyesülete – 2003 óta Játszóház elnevezésű ingyenes kézművesfoglalkoztatást tart a gyerekeknek. A kezdetekben a művelődési házban zajló tevékenység később átköltözött a könyvtár egyik emeleti termébe, aztán a Tarisznyás Márton Múzeum udvarán található parasztházban leltek otthonra. Tevékenységük itt zajlik már három éve, programjaikban a hagyományos egyházi ünnepkörökhöz kapcsolódó kézművesoktatás során már-már feledésbe merülő mesterségekkel – szövés, fonás, kelmefestés, tojásírás, ostorfonás, nemezelés – ismertetik meg az ifjabb generációt. A gyerekek Nagy Zsuzsa, a Hóvirág Néptáncegyüttes táncosa irányítása alatt perdülnek-fordulnak, ugrándoznak. „Tizenegy éves korom óta járok játszóházba, a kezdetekben én is tanultam, most azonban már oktató vagyok” – húzza ki magát az idén érettségiző Nagy Zsuzsa, s már perdül is tovább a nagy, hosszú asztalhoz Gál Beáta textilművésznek segédkezni az álarcfestés oktatásában.

Ijesztő ábrázatú álarcok

„A kivágott álarcmintára mindenki azt fest, amit akar: lehet állatfejet festeni, bohócot, ördögöt, bármilyen ijesztő ábrázatot” – adja ki az utasítást a fiatal textilművész, aki nemcsak oktatni, de tanulni is jött a játszóházba. „Az idősebb asszonyoktól sokat lehet tanulni, olyasmit, amit sehol máshol nem tanítanak” – szögezi le Gál Beáta miközben hol az egyik gyereknek, hol a másiknak segít meghúzni egy-egy vonalat. Eközben az apróságok keze alatt ég a munka, egymás után készülnek a szebbnél szebb maszkok. „Azért szeretek ide járni, mert itt olyasmiket tanulunk, amit sem otthon, sem az iskolában nem tanítanak” – magyarázza a harmadikos Kinda Andrea, aki már veteránnak számít a játszóházban.

Kaláka és kínálkodás

A kis parasztházban nemcsak a gyerekek és oktatóik tüsténkednek, a konyhában felállított „felvető” mellett két Bözsi néni – Portik Erzsébet és Benedek Erzsébet – egyengeti a fonalat megfelelő hosszúságúra, hogy alkalmassá tegyék a szövőszék „melyékébe” való befogásra. „A portékások hívtak, hogy indítsunk el egy szövést, mert kiderült a gyerekek közül többen is meg akarnak tanulni szőni” – magyarázza Portik Erzsébet. Az élettel, vidámsággal teli kis parasztházban az igazi korabeli fonóhangulatból nem hiányozhat a „kínálkodás”, a kalákázók étellel-itallal való megvendégelése. „Most éppen csöröge készül és tea” – magyarázza Páll Etelka veterán portékás, aki azt is elmondja, hogy Csergő Tibor, a múzeum igazgatója segítőkész támogatója tevékenységüknek. „A mi célunk is az, hogy élővé, vonzóvá tegyük a múzeumot, a portékások szervezte, az elsősorban gyerekeknek szóló tevékenységek éppen ezt a célt szolgálják” – fejtette ki Csergő Tibor, azt is hozzáfűzve, hogy a tevékenységhez szükséges anyagiak előteremtése is közös teher, hiszen ha éppen jut egy kis pénz a szűkös költségvetésből, akkor juttatnak a Játszóháznak is, ha meg nem, akkor a kézművesek hozzák a tevékenységhez szükséges alapanyagot.