Hirdetés

Aki Márton napján ludat nem eszik…

Aki Márton napján ludat nem eszik, egész évben éhezik, szól a mondás, és nem véletlen, hogy ehhez a naphoz számtalan babonát, szokást köt a néphagyomány: valaha ez a nap volt az óév utolsó ünnepe. A középkorban a negyvennapos böjt kezdete előtti utolsó lakoma időpontja szintén erre az időszakra esett. A különböző kultúrák népei mind-mind megünneplik ezt a később Márton püspökről elnevezett napot: ki libaáldozattal vagy időjóslással, ki mulatsággal.

Gazda Árpád

2006. november 07., 00:002006. november 07., 00:00

Sült liba brassói módra
Hozzávalók: 1 libamell, 2 libacomb, 60 dkg burgonya, 25 dkg savanyú káposzta, 1 dl tejföl, 2 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, só, bors.
Elkészítés: A libamellet és libacombot fokhagymagerezdekkel megtűzdeljük, sóval, borssal bedörzsöljük. Tepsibe fektetjük, kevés vizet aláöntve sütjük-pároljuk. A meghámozott burgonyát és az ugyancsak megtisztított hagymát vastagabb karikákra vágjuk. A hús mellé tesszük, és félig megsütjük. Közben a savanyú káposztát lemossuk, fedő alatt 20 percig pároljuk. A húst és a hagymás burgonyát a tepsiből kivesszük. A visszamaradt zsiradék felét leöntjük. A többit elkeverjük a tejföllel. Tűzálló tálba rétegezzük a burgonyát, a hagymát, a savanyú káposztát. Ráfektetjük a libahúst, és leöntjük a tejfölös szafttal. Forró sütőben ropogósra sütjük.

Töltött liba
Hozzávalók: 1 konyhakész liba, 2 kg sárgarépa, fél zellergumó, 1 póréhagyma, 4 gerezd fokhagyma, 30 dkg hagyma, 2 evőkanál ételízesítő, 2 szál majoránna, 1 csokor petrezselyem, 60 dkg alma, 10 dkg pirított napraforgómag, 5 evőkanál olaj, 2 babérlevél, 2 liter sör.
Elkészítés: A libát megmossuk, megtisztítjuk, kívül-belül bedörzsöljük sóval, borssal. A répát, a zellert, a pórét, a fokhagymát megtisztítjuk, kisebb darabokra, karikákra vágjuk. A hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk. A zöldségeket megszórjuk ételízesítővel. A petrezselymet és a majoránnát leöblítjük, összevagdaljuk. Az almát megmossuk, négybe vágjuk, magházát kiemeljük, húsát vékony szeletkékre vágjuk. Összekeverjük a hagymával, a zöldfűszerekkel és a napraforgómaggal. Sóval, borssal ízesítjük. A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. A libát megtöltjük az almás masszával, a nyílást fogvájóval betűzzük. Nagy edényben olajat forrósítunk, és a libát megpirítjuk benne. Mellédobjuk a répát, zellert, a pórét, a fokhagymát, a babérlevelet, és még 2–3 percig pirítjuk. A libát egy tepsiben a hátára fektetjük, mellérakjuk a zöldségeket, megöntözzük sörrel, és a sütőben 2,5–3 órát sütjük. Közben gyakran tovább öntözzük sörrel. A libát a kikapcsolt sütőben pihenni hagyjuk, a pecsenyelevet leszűrjük alóla, felforraljuk, a zsírt leszedjük róla, és ha kell a levet sóval, borssal ízesítjük. Krumplipürével, párolt káposztával kínáljuk.

Májas ragu
Hozzávalók: 50 dkg libamáj, 1 kis fej vöröshagyma, 1 dl száraz fehérbor, 2 evőkanál szójaszósz, só, bors, petrezselyemzöld, majoránna, kis olaj.
Elkészítés: A hagymát apróra felszeleteljük, az olajon megfuttatjuk. Hozzáadjuk a felszeletelt májat, és együtt pirítjuk, míg a máj világos lesz. Sózzuk, borsozzuk, és felöntjük egy pohár vízzel. Amikor a víz már majdnem teljesen elfőtt, hozzáöntjük a bort, a szójaszószt, és beletesszük a petrezselyemzöldet, majoránnát. Néhány percig főzzük. Melegen, főtt rizzsel tálaljuk. A szójaszósz sós, ezért óvatosan sózzuk az ételt!

Liba zöldséges mártással
Hozzávalók: 3-4 libacomb vagy 1-2 libamell, 5 dkg füstölt szalonna, 1 fej hagyma, 2 cikk fokhagyma, 2 babérlevél, olaj, só, bors, kb. 1 kg leveszöldség (sárgarépa, petrezselyem, karalábé), 1 evőkanál liszt.
Elkészítés: A feldarabolt libahúst az olajon hirtelen megpirítjuk, tálra szedjük, a visszamaradt olajon az apró kockára vágott szalonnát kiolvasztjuk, a hagymát és a fokhagymát megfonnyasztjuk, beletesszük a babérlevelet és a finomra gyalult leveszöldséget. (Ha a zsír túl sok, le lehet belőle önteni.) Kb. 10–15 percig pároljuk a fűszerekkel együtt, ezután belerakjuk a megpirított húst, felöntjük kevés húslevessel (kockából is lehet), és puhára pároljuk az egészet. Amikor kész, újra kiveszszük a húsdarabokat, és a visszamaradt megfőtt zöldségre rászórunk egy evőkanál lisztet, és kevergetve kevés húslevessel felengedjük. Mártás sűrűségűnek kell lennie. Akkor jó, ha a zöldség teljesen összetörik. A húst vissza lehet tenni a mártásba, hogy ne száradjon ki, de külön is tartható.
• Forrás: mindmegette.hu
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
2026. október 25., vasárnap

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”

Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”
Hirdetés
Hirdetés