
Bill Gates a WHO állandó költségvetésének 10 százalékát fedezi
Fotó: Facebook/Bill Gates
Bill Gates szerint a következő húsz évben újabb világjárvány robbanhat ki, amelyet akár mesterséges vírus is okozhat, s amelyet bioterrorizmussal terjesztenek el – jelentette az amerikai Newsweek hírportálja szerdán.
2022. június 02., 13:342022. június 02., 13:34
A Miscrosoft alapítójaként ismertté vált, jelenleg csak az alapítványaival foglalkozó Bill Gates régóta követi nyomon a világ egészségügyi helyzetét, s többször szólalt fel a koronavírus-járvány kitörése óta is ebben a témában. Legutóbb a napokban tett spanyolországi látogatásakor, a spanyol El Diario című újságnak adott interjújában beszélt erről. Elmondta: szerinte 50 százalék a valószínűsége, hogy a következő évtizedben természetes eredetű járvány pusztít majd a világban.
„Az emberi népesség egyre csak nő, és egyre több természetes ökoszisztémát uralunk” – jelentette ki Gates, hozzátéve, hogy a következő világjárvány könnyen lehet az éghajlatváltozás következménye is.
A szoftverfejlesztő milliárdos szerint 25 százalékkal növelni kellene az Egészségügyi Világszervezet (WHO) költségvetését, hogy felállíthassanak egy háromezer főből álló mobilizációs csapatot, amely a megjelenő világjárványokat vizsgálná.
A róla elterjedt összeesküvés-elméletekre reagálva (miszerint Gates például a járványra hivatkozva mikrochipet ültet az emberekbe) úgy fogalmazott, „már hozzászokott” az ilyesmikhez, ugyanakkor szomorúnak és veszélyesnek is találja ezeket, hiszen „emberek azért halnak meg, mert mások ragaszkodnak egy-egy ilyen elmélethez” ahelyett, hogy „belátnák, itt biológiai tényekről van szó”.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!