Hirdetés

A TransylMania a Dunán

Az erdélyi zenekarok közül egyedüliként a TransylMania etno-rock együttes koncertfilmjét közvetíti szombaton este erdélyi idő szerint 24 órakor a Magyar Dal Hete keretében a Duna Televízió. A szeptember 7-től 13-áig tartó koncertsorozat keretében olyan művészek és műsorok láthatók, mint Szalóki Ági, Charlie, Koncz Zsuzsa.

Benkő Levente

2009. szeptember 11., 11:022009. szeptember 11., 11:02

A Magyar Dal Napját szeptember 13-án ünnepli a magyarság. A Duna Televízió honlapján közzétett ismertető szerint ennek előzménye a 2008. évi Sziget Fesztivál volt, amelynek nyomán a program a teljes zenei palettát átfogó országos méretű akcióvá nőtte ki magát. „Az eseménynek nemcsak az a célja, hogy méltó módon ünnepelje zenéink nagyszerűségét és sokszínűségét, hanem az is, hogy felhívja a figyelmet a hazai muzsika szeretetére és a közös hangok megtartására, ápolására, a zenei hagyomány és progresszió lehetőségeire” – áll a Duna Televízió honlapján. A médium azért csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, „mert fontosnak tartja a magyar kultúrát, benne a zene minden műfaját”.

Ilyen körülmények között kerül a Duna Televízió képernyőjére a TransylMania. A szombat esti műsorban az erdélyi zenekar idén június 13-án a budapesti MOM-ban rögzített koncertjének közel egyórás összefoglalója lesz látható, abban felcsendülnek a zenekar eddig megjelent három albumának – Legyen úgy, mint régen volt, El ne add az ősi házat, Mert tudnom kell ... – legismertebb és legkedveltebb dalai. A zenekar alapítója és basszusgitárosa, Cseresznyés Szilamér tájékoztatása szerint a Duna Televízióval létrejött megállapodás szerint a médium idén karácsonykor újra műsorra tűzi a filmet, ezt követően a szerzői és kiadói jogok a zenekarra szállnak át.

Tervek szerint a TransylMania 2010-ben DVD-n vagy/és CD-n adná ki az anyagot, de az sem kizárt, hogy az Őrtüzek című film anyagát is ideszámítva dupla albummal lepik meg a közönséget. A Magyar Dal Hete keretében pénteken 23.55-kor a Swetter együttes, szombaton 14.50-kor Zorán, 17.05-kor Palya Bea, este 24 órakor pedig a TransylMania, majd a Kikötő szerepel a Duna Televízió műsorán.

Vasárnap 9.25-kor a Cimbora, 16.15-kor a Muzsikás, 17.10-kor Rúzsa Magdi, 17.35-kor Benkő László, este 9-kor pedig Charlie szerepel műsoron. A záróműsorban, azaz vasárnap este 19 órakor olyan újdonságot is láthatnak a nézők, mint a Zene A Rasszizmus Ellen (ZARE) elnevezésű kezdeményezés, amely a 2009. évi Sziget Fesztivál 0. napjának eseménye volt. Ennek során magyarországi zenészek és a húszezres közönség tett hitet az emberi jogok tiszteletben tartása mellett.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés