Hirdetés

A tőke „távol és mégis közel”

Elkészült az első filmváltozat Marx Károly A tőke című trilógiájából, amely a nemzetközi pénzügyi válság hatására egyre népszerűbb.

Gazda Árpád

2008. október 28., 00:002008. október 28., 00:00

Csaknem tízórás filmet rendezett Marx főművéből Alexander Kluge német író és filmkészítő. Legutóbb 80 éve, a nagy gazdasági világválság előestéjén merült fel komolyabban a mű megfilmesítésének gondolata, amelylyel Szergej Eizenstein foglalkozott,  de 1927-ben papírra vetett tervéből végül nem lett semmi. Kluge alapgondolata szerint a klasszikus nemzetgazdaságtan bírálója által írt könyv távol van és mégis közel, mint az ókor, amely ugyan időben távol esik a jelenkortól, de az akkor született elméletek jól magyarázzák a mai világ jelenségeit. Innen származik a mű címe: Hírek az ideológiai antikvitásból. Kluge gigantikus montázst készített a marxi főmű alapján, amelyben egymást váltják interjúrészletek, játékfilmekből vett jelenetek és dokumentumfilmre emlékeztető részletek. A film háromlemezes DVD-kiadásban jelenik meg a Suhrkamp kiadónál novemberben, Bécsben pedig október közepén egy moziban is bemutatták. Az alkotás sikeresélyes, könyvformátumban legalábbis igen kelendő manapság A tőke: a német filozófus munkáit gondozó könyvkiadó, a Karl–Dietz–Verlag a múlt héten arról számolt be, hogy idén már háromszor annyit adtak el a trilógia első kötetéből, mint tavaly egész évben. Nemrég a német kormány pénzügyminiszteréről is kiderült, hogy jól ismeri Marx munkásságát. „A marxi elmélet bizonyos részei egyáltalán nem tévesek” – nyilatkozott Peer Steinbrück. A Die Welt szerint egyébként Marx remekül boldogulna a mostani válságos időkben. „Valószínűleg tévékommentátor lenne, versengenének érte a csatornák, a nagy szakállával pedig üdítő látvány lenne a sok simára borotvált politikus között” – áll a hamburgi újság honlapján megjelent beszámolóban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés