
2009. április 01., 10:492009. április 01., 10:49
A film címe: Monty Python: majdnem az igazság – az ügyvéd változata. (Monty Python: Almost the Truth – the Lawyer’s Cut). Jones úgy nyilatkozott, hogy mindig is ilyen dokumentumfilmre vágyott. Annyira hű az igazsághoz, hogy meg sem kell néznem – mondta a színész-író. John Cleese, akinek állandó rovata van a The Spectator című hetilapban, ez alkalomból a Monty Pythonról írt egykori lesújtó kritikákból ollózott.
A társulat hajdani nagy ellenfelét, Richard Ingramet, a The Spectator egykori kritikusát sikerült vérig sértenie, mivel az emlékezésben még a nevét sem említette meg. Ingram különösen azok után vélte övön alulinak Cleese eljárását, hogy a színész már korábban bosszút állt rajta: a Waczak-szálló című tv-sorozat egyik figuráját róla nevezte el.
A dokumentumfilmet októberben adják ki DVD-n és Blu-Ray-változatban, és várhatóan – megemlékezve az első, 1969. októberi szereplésről – tévében is mutatnak belőle részleteket. Az öt művész mellett archív felvételről látható lesz az 1989-ben elhunyt Graham Chapman, továbbá számos kollégát és hírességet is meginterjúvolnak, köztük Jeff Bridges és Dan Aykroyd színészeket, Tim Roth rendezőt, Hugh Hefnert, a Playboy főnökét és Bruce Dickinsont, az Iron Maiden metálbanda énekesét.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.