2009. július 15., 10:332009. július 15., 10:33
„Pedig nem kedvesebbek, és nem is csinosabbak, mint a többiek. Semmivel sem jobbak, csak éppen a társadalom von köréjük glóriát” – tette hozzá Arianne Cohen, a tanulmány másik szerzője. Hasonló eredményt jeleztek amerikai és angliai felmérések is. A magasság fontosabb tényező a bevételeknél, mint a munkavállaló neme, ráadásul a korral nem csökken a testmagasság jelentősége – olvasható a Yahoo!Newsnak a tanulmányról szóló beszámolójában.
A tanulmányokból kiderül, hogy a magasság önbizalmat ad, és sikerre viheti az embert; mások jobban respektálják, még ha természetesen vannak is kivételek. A magasakat gyakran választják vezetőnek; már gyerekkorukban vezető szerephez juthatnak, mert a többi gyerek úgy tekint rájuk, mint egy náluk idősebbre.
Az amerikai férfiak jelenlegi átlagmagassága 175 centiméter, a nőké 162 centiméter. „Amikor az emberek a vadonban éltek, ugyancsak a magas társaikat választották vezetőnek, mert úgy gondolták, hogy azok jobban meg tudják védeni őket. És bár ez évezredekkel ezelőtt történt, pszichológusok szerint az ősi minta a mai felfogásunkban is működik még” – magyarázta Timothy Judge, a Floridai Egyetem professzora.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.