2010. július 16., 10:152010. július 16., 10:15
Az olasz régészek közreműködésével három éven át folytatott feltárások pedig fényt derítettek az ókori birodalom rendkívül kiterjedt kereskedelmi kapcsolataira – olvasható a The Daily Telegraph (www.telegraph.co.uk) on-line kiadásában. A tudósok feltételezése szerint a csatorna a Tiberis (Tevere) torkolatában lévő Portus kikötőjét kötötte össze a valamivel több mint 3 kilométerre lévő Ostiával. Portusba érkeztek a Kr.u. I. századtól több mint 400 éven át a birodalom szívébe indított szállítmányok. A brit régészek meggyőződése szerint Portus és Ostia kikötővárosokban népes észak-afrikai bevándorlóközösségek éltek, akik legfőképpen kereskedelemmel foglalkoztak.
Portusban a beérkező tengerjárókról a szállítmányt átrakták a kisebb folyami hajókra, amelyek eljuttatták az árut Rómába, a birodalmi raktárakba. Az élelmiszeren kívül ide érkezett üvegáru és kerámiaedények, ahogy szállították az építkezésekhez és szobrokhoz szükséges márványt, a rabszolgákat, valamint a cirkuszi játékokhoz az afrikai vadállatokat is. Az ásatások során a brit régészek feltártak egy nagy római raktárt, császári palotaként azonosított építményt, valamint egy kis amfiteátrumot is, ahol Traianus és Hadrianus korában gladiátorviadalokkal, vadállatküzdelmekkel s akár „tengeri” csatákkal is szórakoztatták az uralkodót és vendégeit. „Portus a világ egyik legfontosabb lelőhelye, hiszen jelentős része megőrződött” – vélekedett Simon Keay professzor.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.