
2009. december 11., 11:072009. december 11., 11:07
Apolka a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola református második osztályába jár (Willmann Szabó Rozália osztályába), és ő képviselte Erdélyt a Duna tévé vetélkedőjén. A mesemondó versenyre – amelyet a Duna Tv Benedek Elek születésének 150. és halálának 80. évfordulójára szervezett – a televízió a Kárpát-medence hét területéről hívott versenyzőket: Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Vajdaságból, Horvátországból, Szlovéniából és Burgenlandból.
A gyerekek Benedek Elek által gyűjtött vagy írt magyar mesékkel versenyeztek. A döntő a hét elején zajlott a Duna Tv. budapesti stúdiójában, a hét ország hét versenyzője legtöbb háromperces mesét mondott a szakmai zsűri előtt. A döntőről készített felvételt december 25-én 17.50 perckor sugározza a Duna Televízió.
A műsor alatt és utána még két napig SMS-ben lehet szavazni a versenyzőkre, a legtöbb támogatást elnyerő gyerek kapja a nagy közönségdíjat – az egyhetes balatoni nyaralást jelentő nyereményt a győztes a Duna Televízió szilveszteri élő műsorában veheti át. Gödri Apolka két mesével készült, Benedek Elek A három selyp lány és A macska meg az egér címűekkel, a döntőben az utóbbit mondta el.
Willmann Szabó Rozália tanítónő szerint a kislány felkészítésében hatalmas szerepet vállaltak a szülők, de Apolka „erre született”. Apolka volt a versenyzők közül a legkisebb, talán a közönséget ezzel vette le a lábáról, ellenben a szakmai zsűrit a felkészültsége, a rátermettsége és a természetessége győzte meg – értékelte az eredményt a pedagógus.
Willmann Szabó Rozália szerint a kislány művészlélek, és rendkívül felnőttes gondolkodású – már a verseny kiírásakor készen állt, tudott egy mesét. Apolka mindig könnyedén szerepelt, már az óvodában szívesen mondott mesét, és bár lámpalázas, sikerül természetesen, felmondás- és sallangmentesen előadnia meséjét. „Budapestre jött a Mikulás, nagy élmény volt, szereztem barátokat is.
Egy budapesti kislányt a nézők közül nagyon megszerettem. Az egyik versenyző fiú olyan volt, mint egy színész, de mégis én nyertem” – mesélte élményeit Apolka. A kis mesemondó egy zánkai nyaralást, valamint egy erdélyi körutat nyert a Heted7ország mesemondó vetélkedőn, és ha december 25-én 17.50 perctől minél többen megnézik szereplését a Duna Televízióban, és elég szavazatot kap, esélye van arra, hogy az egyhetes balatoni nyaralást is megnyerje.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.