Hirdetés

A havazás késlelteti?

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Évekig pontosan érkezett az első gólya Kovászna megyébe. Bár tucatnyian várták, nem érkezett meg a háromszéki Székelyszáldobosra az első gólya. Az öreg, már több mint 15 éves madarat évek óta figyelik a száldobosiak: az eddigi években rendszeresen március 5-én délelőtt 10 óra körül szállt le az általános iskola tetején található fészkébe.

2008. március 07., 00:002008. március 07., 00:00

A sepsiszentgyörgyi Rara Avis természetvédõ egyesület tagjai három évvel ezelõtt figyeltek fel az óramûpontossággal érkezõ gólyára, pályázatot írtak ki, és díjazták azt a települést, ahova megérkezik az elsõ gólya. A száldobosi diákok biztosra mentek, amikor benyújtották a pályázatot, és az öreg madár eddig nem okozott csalódást. A szakemberek szerint a gólyák mindig elõõrsöt küldenek – ez lehetett a száldobosi madár –, a többiek mindig két-három héttel késõbb érkeznek. Idén a szökõév miatt március 4-re várták a madarat, a száldobosi iskola elõtt tucatnyian – helybeliek, kíváncsiskodók, riporterek – kémlelték az eget, ám a gólya az azóta eltelt három nap alatt sem érkezett meg. Kelemen László, a Rara Avis elnöke úgy véli, a szokatlanul hideg idõjárás, a havazás késlelteti a madarat. A madár valószínûleg az ország déli részében várakozik, és néhány nap múlva hazarepül, reméli a szakember. „Érkezését nem egy-két megfigyelésre alapozva vártuk, hiszen a falubeliek szerint a több mint 15 éves gólya 10 éven át óramûpontossággal érkezett, ritkán fordult elõ, hogy késett\" – mondta Kelemen, aki aggódva várja a híres Uzonkát is. A madárnak valaki barbár módon letörte a csõrét, és tavalyelõtt – a világon egyedülálló beavatkozás nyomán – mûcsõrt kapott. Az ötéves Uzonkát egy uzoni gazda nevelte, miután kiesett a fészekbõl, és tavaly elsõ alkalommal kelt vándorútra. Nem mindenki várja azonban a tavasz hírnökeit, egy szotyori gazda a napokban leverte az oszlopról a település egyetlen gólyafészkét. Bár az állatvédelmi törvény értelmében tízezer lejes bírságot is kaphatott volna, a környezetvédõk csak figyelmeztetésben részesítették, azzal a feltétellel, hogy saját költségén visszaállítja a fészket. A Rara Avis Kovászna megyében 124 gólyafészket térképezett fel, március végén–április elején több száz madár hazatérésére számítanak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés