2010. január 08., 10:392010. január 08., 10:39
A közönséget és a kritikát egyaránt elvarázsoló Raimi a képregényből a Keselyű figuráját szeretné bevonni újabb gonoszként a készülő filmbe, ám a stúdió inkább egy romantikus szálat erősítene: ők a tolvaj Fekete Macskát részesítik előnyben.
A Sony bennfentesei erősködnek, hogy a mozi tarthatja az előzetes ütemtervet, és a késlekedés ellenére 2011 májusára moziba kerülhet. A perpatvar ellenére a film produkciós munkálatai nyáron megkezdődhetnek, ám a szakértők a 2011 nyári bemutatót valószínűbbnek látják.
Erdélyből Moldván át Dobrudzsába utazva páratlan élmény ellátogatni a világ legnemzetközibb folyója, a Duna deltájába, amely a világörökség részeként eleve egyedi látványosság. Ugyanakkor a nyaralás élvezetét csak fokozza a tenger.
Szeptember 26–28. között Gyulán és környékén rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot.
Három személy került 24 órás őrizetbe a halálos áldozattal járó szombati craiovai tömegverekedés résztvevői közül. Az ügyészség az előzetes letartóztatásukat indítványozza a Dolj megyei törvényszéknek – számolt be vasárnap a Dolj megyei rendőrség.
A Iaşi megyei rendőrség állatkínzás miatt eljárást indított egy 54 éves nő ellen, aki a gyanú szerint elkapott egy galambot és megette. A nő „nem megfelelő” viselkedése miatt a Socola Intézetbe szállították kezelésre.
Erdélyből Moldván át Dobrudzsába utazva páratlan élmény ellátogatni a világ legnemzetközibb folyója, a Duna romániai deltájába, amely a világörökség részeként eleve egyedi látványosság. A nyaralás élvezetét csak fokozza, ha a tengerpartra látogatunk.
Egy ember meghalt, négy pedig megsérült és kórházba került egy szombaton Craiova egyik sugárútján történt konfliktus nyomán – közölte a Dolj megyei rendőrség. Sajtóértesülések szerint három embert őrizetbe vettek.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.