2007. május 10., 00:002007. május 10., 00:00
A 70 millió eurós beruházás tervezője Dante Oscar Benini, a világ egyik legtekintélyesebb építésze. Az építményt az ökológiai szempontok figyelembevételével tervezte meg. A kiválasztott cementfajta fotokatalitikus, tehát elnyeli az autók által kibocsátott szén-monoxidot, és oxigénné alakítja. A homlokzatok optimalizálják az energiát, nyáron hideget, télen meleget bocsátanak ki. A fűtést is környezetbarát módon oldják meg. A torony tetejét ötezer négyzetméteres üvegsátor borítja majd, amelynek kettős funkciója lesz: megvédi az embereket az esőtől, és a rajta található vájatokban összegyűjti az esővizet. Ezt az illemhelyek öblítésére és öntözésre használják fel.
Az első két emeletet egy emelkedő széles rámpán lehet majd elérni, a tetőre pedig lift viszi fel a tájra és az innen látható ferde toronyra kíváncsi embereket. A városnak szándékában áll még további két, alacsonyabb tornyot is építtetni.
A terv azonban nem nyeri el mindenki tetszését. Gioacchino Chiarini, a sienai egyetem tanszékvezetője például azt gondolja, hogy valaki napszúrást kapott, és Pisát összetévesztette San Gimignanóval vagy Bolognával, ahol sok torony van. Véleménye szerint a város ezzel elveszti identitását. „Olyan ez, mintha Sienában megépítenének egy másik Piazza del Campót vagy Firenzében egy újabb Ponte Vecchiót”.
Fabio Roggiolaninek, a toscanai zöldek vezetőjének egyenesen az Istent kihívó Bábel tornya jut róla eszébe. „A régi torony nemcsak remekmű, hanem vallási szimbólum is, hasonlót nem szabad építeni” – mondta.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.