Hirdetés

A dzsessz bűvölete

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Szívesen zenélnek együtt a marosvásárhelyi Slip duó tagjai. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium egyik 2003-ban megtartott rendezvényén zenélt először együtt a nyilvánosság előtt Kozsik Szabolcs és Koszorús Krisztina. Szabolcs most a kolozsvári Gheorghe Dima zeneakadémia diákja, Krisztina pedig, a népzenével foglalkozó családban felnőtt lány jelenleg a marosvásárhelyi Művészeti Középiskola hegedű-szakára jár.

2006. december 07., 00:002006. december 07., 00:00

A Transindex internetes portál által szervezett tavalyi Médiabefutó erdélyi tehetségkutatón Slip néven tűnt fel a duó, amelynek hölgytagja szívesen mesélt az együttesről.

- A Sometime című saját szerzeménnyel jelentkeztek a tavalyi Médiabefutón. A fellépés után milyen visszajelzéseket kaptak?
- A helyi és a regionális szakaszon nagy volt a sikerünk, de az országos döntőn nagyon „leszerepeltünk”. Indokoltnak érzem, hogy nem díjazták a döntőbeli teljesítményünket, hiszen miután visszahallgattam a felvételt, én is úgy éreztem, hogy ez volt a leggyengébb produkciónk. Éppen beteg voltam, az éneklés sem ment jól…
- Hegedűszakos diák, a Slipben pedig énekel. Tanult-e énekelni?
Nem, de gyerekkorom óta énekelek színpadon. Sok mindennel foglalkozom, az együttes majdnem véletlenszerűen alakult. A Médiabefutó marosvásárhelyi szakaszának kezdete előtt pár órával találkoztunk Szabival, aki az általam szerzett Sometimes című dalt hangszerelte, néhányszor elpróbáltuk, s már színpadon is voltunk. Tulajdonképpen nem sokat gondolkodtunk a dolgon. Egyszerűen szeretünk zenélni, megpróbáltuk, és úgy tűnik, sikerült, hiszen azóta jó pár fellépésünk volt. A baj az, hogy nem próbálunk folyamatosan, inkább csak egy-egy fellépésre „dobunk össze” pár dalt, a Slipre kevés időnk jut.
- Volt-e alkalmuk hivatásos zenészek előtt is bemutatkozni, kikérni azok szakvéleményét?
- Tavaly májusban meghívtak a Budapesten megrendezett Magyar Tehetségkutató Rockfesztiválra, ahol olyan személyiségek zsűriztek, mint Takáts Tamás és Gidófalvi Attila. Ám mivel mi jazz-es hangvételű zenét játszunk, és a stílusunk nem egyezett meg a rendezvény irányvonalával, kizártak a versenyből. Ennek ellenére felléphettünk a verseny döntőjén, ahol nagy sikert arattunk. Sőt, ami ennél is fontosabb volt, építő jellegű kritikát  kaptunk.
- Az alkalmi fellépéseken túl vannak-e a Slipnek komolyabb tervei?
- Az az igazság, hogy ezen még nem gondolkodtunk. Ha lenne valaki, aki mellénk állna és noszogatna bennünket, valószínűleg érdemes lenne többet foglalkoznunk az együttessel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai

Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron

Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron
2025. december 22., hétfő

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
2025. december 20., szombat

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
2025. december 20., szombat

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja

Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja
2025. december 20., szombat

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából

A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban

Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban
2025. december 18., csütörtök

Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper

Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.

Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper
Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper
2025. december 18., csütörtök

Letöltendőt kapott Romániában az amerikai rapper

2025. december 18., csütörtök

Már alig kaphatók jegyek Hobo kolozsvári koncertjére

Földes László Hobo december 19-én, pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színházban ad koncertet. Hobo a magyar blues élő legendájának számít.

Már alig kaphatók jegyek Hobo kolozsvári koncertjére
Hirdetés
Hirdetés