Hirdetés

A Csík Zenekar és Rúzsa Magdi is fellép Tusványoson

Huszonegyedik alkalommal, július 20. és 25. között rendezik Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amelynek mindegyik estéjén népszerű előadók koncertje várja a bulizóközönséget. Július 20-án, kedden este, már a tábor kezdetén várhatóan nagy buli kerekedik, hiszen a Csík Zenekaré lesz a színpad. Az immár több mint 20 éve működő, kecskeméti kötődésű zenekar a magyar autentikus népzenét tolmácsoló, népszerű táncházi bandából mára a világzeneként titulált műfajegyveleggel is kacérkodó, rendkívül népszerű együttessé vált.

2010. június 18., 11:242010. június 18., 11:24

Csík János prímás zenekarának első formációja 1988-ban alakult meg, mégis jelenlegi öszszeállításukban jutottak el pályájuk csúcsára. Készítettek dzsesszes hangulatokkal vegyített felvételeket is, de feldolgoztak többek között Kispál és a Borz-, Quimby- számokat is. A Csík Zenekart a népzene megújításában szerzett érdemeiért Magyar Örökség díjjal is kitüntették. Fergeteges hangulatú koncertjeiken gyakran olyan ismert zenészek is fellépnek az együttessel, mint Dresch Mihály szaxofonművész, Ferenczi György szájharmonika-virtuóz, Lovasi András (Kispál és a Borz) vagy Kiss Tibor (Quimby). Szerdán a Németh Alajos zeneszerző-basszusgitáros által 1982-ben alapított Bikini együttes koncertezik Tusványoson. A zenekar sokadik alkalommal tér vissza Erdélybe, mint honlapjukon írják, egyik legemlékezetesebb koncertjükre közvetlenül a ’89-es forradalom után, Temesváron került sor: a zenekar elsőként lépett fel Erdélyben a magyarországi együttesek közül.

Magashegyi Underground, amely a Szeplős váll című slágerrel robbant a köztudatba, szintén szerdán lép fel Tusványoson. Bár a zenekar alapvetően popzenekarként definiálja önmagát,  zenéje alternatív elemekből is építkezik. Az együttes 2007 májusában alakult, az erdélyi származású énekesnő, Bocskor Bíborka mellett jelenleg a feloszlott Kaukázus négy tagja – Demeter Zoltán basszusgitáros, Fodor Máriusz billentyűs, Fűrész Gábor gitáros és Toldi Miklós dobos –, valamint Szalai Anesz vokálos alkotja a zenekart. Csütörtökön az Ördög Tibor (ének), Tóth Tibor (gitár), Kiss Endre (dobok) és Késmárki Zsolt (basszusgitár) neve által fémjelzett Hooligans pop-rock zenekar csap Tusványoson a húrok közé. Szintén ezen a napon lép fel a Tündérground, amely 2004-ben alakult Csíkszeredában. A kezdetben finoman dzsesszes, világzenei árnyalatok átcsaptak bulizós reflexekre épülő, korhű hangzásokba és ritmusokba, kibontakozott egy olyan élőben játszott elektronikus tánczene, amelyben a változatos hangszerelések és stíluselemek eklektikája zenei élménynek számít. Pénteken Rúzsa Magdi dalaira tombolhatnak a rajongók: a vajdasági születésű énekesnő 2005-ben jelentkezett a Tv2 tehetségkutató műsorába, a Megasztár harmadik szériájába, amit 2006-ban meg is nyert. Az ezután következő éveket  végigkoncertezte és képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon is, azóta népszerűsége töretlen. 2010-ben megjelent Gabriel című dala is hatalmas sláger lett. Szombaton a Pannonia Allstarts Ska  Orchestra  (PASO) koncertezik a táborban. Legendásan energikus élő koncertjeivel a 11 tagú zenekar pillanatok alatt jutott el az underground klubok deszkáiról a Sziget Fesztivál Nagyszínpadára és vált minden jelentős magyarországi zenei fesztiválon kihagyhatatlan kedvenccé, míg külföldön a ska zene magyar nagyköveteként ismerik. Szövegeiben a PASO gyakran fogalmaz meg direkt vagy burkolt társadalomkritikus üzeneteket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés