2009. szeptember 18., 10:402009. szeptember 18., 10:40
Joe Satriani gitárművész még 2008 decemberében nyújtott be panaszt a Los Angeles-i bíróságra az énekes Chris Martin, zenésztársai, valamint lemezkiadójuk ellen. Szerinte ugyanis a négy évvel későbbi Coldplay-slágerhez az ő 2004-es If I Could Fly című számának dallamát használták fel, a szerzemény a gitáros Is There Love in Space? című albumának része.
Satriani a szerzői jogok megsértése miatt arra kérte a bírói testületet, hogy ő maga határozhassa meg, mekkora összeg illeti meg, vagy pedig rendeljék el a dal betiltását. Satriani egy nappal azután nyújtott be keresetet a Coldplayjel szemben, hogy a brit rockegyüttes hét jelölést kapott a vitatott dalt is tartalmazó albumáért, amelyből addig már közel 2 millió példány kelt el. A bíróság a héten elutasította Satriani panaszát; a bíró feltétele az volt, hogy a felek peren kívül egyezzenek meg. A Coldplay még decemberben nyilatkozatban reagált Satriani plágiumvádjára.
A tagok akkor azt hangsúlyozták: ha van is hasonlóság a két szám zenéjében, az teljes egészében a véletlen műve lehet, a Viva la Vida című dalnak nem Satriani a szerzője. A Coldplay szerint a vitatott dal négyük – Chris Martin énekes (képünkön jobbra), Guy Berryman basszusgitáros, Johnny Buckland gitáros és Will Champion dobos – műve. A címet Frida Kahlo mexikói festőművész egy munkája nyomán választották. 2009-ben az együttes elnyerte az év legjobb dalának járó Grammy-díjat.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.