A beszéddel együtt sajátítják el a kosárfonás mûvészetét a siménfalvi gyerekek

A kosárfonásnak legalább egy évszázadra visszanyúló hagyománya van Siménfalván, a generációk egymásnak adják át a vesszõfonás mûvészetét. A gyerekek ott nõnek fel a kosárfonó mûhelyekben, és ahogy egy másik kosárfonó, Ilonka Albert mondta, beleszületnek, egyszerre tanulnak meg beszélni és kosarat fonni. Míg a múlt rendszerben kosárfonó szövetkezetbe tömörültek a kézmûvesek, ma mindenki önállóan dolgozik. A gazdasági épületekben, a régi házban vagy egy melléképületben dolgoznak a családtagok és a napszámosok: mossák, fõzik, hámozzák a vesszõt, áztatják, majd fonják. Kenyereskosár, kerti bútor, bevásárlókosár, láda, bicikliülés, bölcsõ, virágtartó kerül ki a kezükbõl. Egy tapasztalt, ügyes kezû ember félóra alatt elkészít egy kosarat. Naponta nyolc-tíz órát dolgoznak, de nem ritka az sem, hogy tizenkét óra hosszat görnyednek a munka fölött. A fonáson kívül a családfõnek az alapanyag beszerzésérõl is gondoskodnia kell: a környékbeli patakok mentén elõforduló fûzágak a megnövekedett igény miatt már nem fedezik a kosárfonók szükségleteit. „A vesszõt Moldvából hozzuk. Próbáltunk a falu közelében új fûzültetvényeket létrehozni, de eddig nem jártunk nagy sikerrel” – mesél a nehézségekrõl Ilonka János.
A vesszõbõl font használati cikkek iránt egyre nagyobb a kereslet, már nemcsak a külföldiek, de a hazaiak is vásárolják a kézimunkát, a természetes anyagokból készült berendezési tárgyakat. Termékeik nagy részét Korondon adják el, de hazai és külföldi megrendelõk is felvásárolják a mutatós árut. „Franciaországba már évek óta szállítunk hagyományos kosarakat, de kelendõ mostanában a kerékpárokra felszerelhetõ kis kosárka is. A kosárfonásból jobban megélünk, mint a földmûvelésbõl, állattenyésztésbõl” – mutat a termékek gazdag választékára Ilonka János.

---------