Hirdetés

A beszéddel együtt sajátítják el a kosárfonás mûvészetét a siménfalvi gyerekek

Vesszõbõl fonják a megélhetést Ha Siménfalván végighaladunk, kapukra kifüggesztett vesszõkosarak keltik fel figyelmünket: kerti bútorok, bevásárló-, ruhás- és kenyereskosarak, dísztárgyak kínálják magukat. A falu elején, az egyik ház kapuján tábla hirdeti Ráduly János nevét, aki a Népmûvészet mestere címet is elnyerte munkájával. Érdeklõdésünkre szívesen mesél. Gyerekkorában szüleitõl tanulta a mesterséget, ahogy mondja, hamarabb tudott kosarat fonni, mint járni. Szülei és nagyszülei is ebbõl éltek, most az õ családjának is ez a fõ megélhetési forrása. Sokat dolgozott, amíg megkapta a Népmûvészet mestere címet, négy-öt évig folyamatosan járt kiállításokra. A kitartó munka meghozta az eredményt, jelenleg õ az egyedüli, hivatalosan is elismert népmûvész a faluban, bár rajta kívül még kétszázan ûzik a mesterséget.

2006. október 19., 00:002006. október 19., 00:00

A kosárfonásnak legalább egy évszázadra visszanyúló hagyománya van Siménfalván, a generációk egymásnak adják át a vesszõfonás mûvészetét. A gyerekek ott nõnek fel a kosárfonó mûhelyekben, és ahogy egy másik kosárfonó, Ilonka Albert mondta, beleszületnek, egyszerre tanulnak meg beszélni és kosarat fonni. Míg a múlt rendszerben kosárfonó szövetkezetbe tömörültek a kézmûvesek, ma mindenki önállóan dolgozik. A gazdasági épületekben, a régi házban vagy egy melléképületben dolgoznak a családtagok és a napszámosok: mossák, fõzik, hámozzák a vesszõt, áztatják, majd fonják. Kenyereskosár, kerti bútor, bevásárlókosár, láda, bicikliülés, bölcsõ, virágtartó kerül ki a kezükbõl. Egy tapasztalt, ügyes kezû ember félóra alatt elkészít egy kosarat. Naponta nyolc-tíz órát dolgoznak, de nem ritka az sem, hogy tizenkét óra hosszat görnyednek a munka fölött. A fonáson kívül a családfõnek az alapanyag beszerzésérõl is gondoskodnia kell: a környékbeli patakok mentén elõforduló fûzágak a megnövekedett igény miatt már nem fedezik a kosárfonók szükségleteit. „A vesszõt Moldvából hozzuk. Próbáltunk a falu közelében új fûzültetvényeket létrehozni, de eddig nem jártunk nagy sikerrel” – mesél a nehézségekrõl Ilonka János.
A vesszõbõl font használati cikkek iránt egyre nagyobb a kereslet, már nemcsak a külföldiek, de a hazaiak is vásárolják a kézimunkát, a természetes anyagokból készült berendezési tárgyakat. Termékeik nagy részét Korondon adják el, de hazai és külföldi megrendelõk is felvásárolják a mutatós árut. „Franciaországba már évek óta szállítunk hagyományos kosarakat, de kelendõ mostanában a kerékpárokra felszerelhetõ kis kosárka is. A kosárfonásból jobban megélünk, mint a földmûvelésbõl, állattenyésztésbõl” – mutat a termékek gazdag választékára Ilonka János.

---------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
2026. október 25., vasárnap

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”

Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”
Hirdetés
Hirdetés