
Freddie Mercury
Fotó: Facebook/Freddie Mercury
A Queen együttes két tagja, Brian May gitáros és Roger Taylor dobos bejelentette, hogy várhatóan szeptemberben egy, a közönség számára eddig ismeretlen, elveszettnek hitt dalt tesz közzé Freddie Mercury énekével.
2022. június 07., 13:152022. június 07., 13:15
„Egy kis gyöngyszemre leltünk Freddie-től, amiről valahogy elfeledkeztünk” – mondta a 72 éves Roger Taylor egy rádióműsorban. A Queen-alapító szerint az 1980-as években, a Miracle-album idején született dal csodálatos, megtalálása pedig valódi felfedezésnek számít. A dobos „szenvedélyesként” jellemezte a Face It Alone című kompozíciót.
„Megnéztük sokszor, de azt mondtuk: nem, ezt már tényleg nem lehet megmenteni” – fogalmazott. Felidézte, hogy végül egy kiváló hangmérnökcsapattal sikerült a dalt újra felvenni. May szerint a munka olyan volt, mintha kis darabkákat öltöttek volna össze, a kész alkotást azonban csodálatosnak nevezte, amely megérinti az embert.
Lambert már régóta énekli a Queen-dalokat az 1991-ben, az AIDS szövődményeiben elhunyt Freddie Mercury-t helyettesítve, jelenleg is európai turnén vannak. A királynő tiszteletére a két legnagyobb slágerüket, a We Will Rock You és a Don’t Stop Me Now-t adták elő.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!