Meglátta árnyékát a medve kedden a budapesti állatkertben. A népi meteorológia tapasztalatai alapján tehát még hosszú tél várható. A néphagyomány szerint ha napsütéses az idő február 2-án, hosszú tél várható. Ha az idő borult, a zimankó már nem tart sokáig.
Erdélyi román politikust gyanúsítanak az írországi hatóságok egy fiatal, ugyancsak román állampolgárságú nő meggyilkolásával. Feltételezések szerint a 48 éves Marian Mihalache szerelemféltésből végzett nála tizennégy évvel fiatalabb szeretőjével, majd öngyilkosságot kísérelt meg.
Az Amerikai Filmakadémia kedden jelentette be idei Oscar-jelöltjeit. A listából számos érdekesség kikövetkeztethető, például, hogy a Fel! csupán a második animációs film, amelynek az Oscar-díj történetében sikerült bekerülnie a legjobb film kategória jelöltjei közé.
Több mint egy hete tartózkodik Thaiföldön a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely – a diákszínjátszó csapat Kelet-Európát képviseli a thaiföldi Pathumthaniban rendezett nemzetközi színházi fesztiválon.
Tegnap bejelentették a legrangosabb filmes elismerés jelöléseit – március 7-én 82. alkalommal adja át az Amerikai Filmakadémia az Oscar-díjakat. Idén hosszú ideje először újra 10 film verseng a fődíjért, és ezzel kitárult a mezőny a sci-fik és az animációs filmek előtt.
A hétvégéig látogatható Budapesten a világszerte népszerű CSI-sorozatra épülő interaktív kiállítás. A tárlat során minden résztvevő esélyt kap egy bűnügy felderítésére a technológia és a tudomány segítségével.
Taylor Swift country- és popzenész a Grammy-történet legfiatalabb sztárjaként vehette át a vasárnapi Los Angeles-i díjkiosztó ceremónián az év albumáért járó Grammy-díjat. Swift, aki csak decemberben töltötte be a huszadik évét, végül összesen négy díjjal távozott az ünnepségről.
Őrültségnek hangzik, hogy valaki fogja magát, leúszik 7,6 kilométert, utána lebiciklizik 360 kilométert és könnyed levezetésként lefutja kétszer a maratoni távot. Ilyen emberek márpedig léteznek. Breuer-Orbán Károly erdélyi származású ultratriatlonista, a világranglista 7. helyezettje a hétvégén az Előretolt Helyőrség Alkotói Műhely 15. születésnapján járt Kolozsváron. Szerinte az ultratriatlon szellemibb sport a sakknál. Pénz az nincs benne, de annál...
Nyugat-Európa-szerte gondot okozott a hétvégi ítéletidő, a hirtelen jött, nagy mennyiségű hó több helyen megbénította a forgalmat, településeket zárt el a külvilágtól.
Többet kellene fizetniük jegyeikért a túlsúlyos utasoknak, ha a méreteik miatt egynél több ülést is elfoglalnak a repülőgépen – véli az utazók nagy többsége. A Skyscanner internetes oldal által készített felmérés megkérdezettjeinek 76 százaléka mondta azt, hogy illene „hájadót” fizetniük a repülőgépek túlsúlyos utasainak az általuk elfoglalt pluszhelyekért, s mindössze 22 százaléka vélekedett úgy, hogy nem kellene több pénzt kérni tőlük.
Míg a férfi politikusok esetében a telt alkatot, addig női kollégáiknál a vékonyabb testalkatot részesítik előnyben a választók – állapították meg a szakemberek. A nagydarab férfi politikusok megbízhatóbbak, becsületesebbek és lelkesítőbbek, mint vékonyabb kollégáik – derült ki az Obesity című folyóiratban megjelent új amerikai tanulmányból.
Hihetetlen meglepetés ért egy török férfit, amikor egy DNS-tesztnek köszönhetően megtudta: csak egyik ikergyermekének az apja. Az igazságra akkor derült fény, amikor a szóban forgó férfi, egy isztambuli biztonsági őr kételkedni kezdett hitvese hűségében, és egy titokban elvégzett DNS-teszttel akart megbizonyosodni arról, hogy valóban ő az apja hároméves ikreinek.
Adóhátralék-rendezési felszólítást küldött a Buzău megyei adóhivatal annak a televíziós operatőrnek, aki hat évvel korábban meghalt a Mihăileşti-i műtrágyarobbanásban.
India a menny és a pokol egyben. Az ellentétek országa, ahol még a joghurtot is sóval és cukorral isszák. Aki egyszer odamegy, annak vagy elege lesz egy életre belőle, vagy függővé válik, tartja a mondás – nekünk ezt még nem sikerült eldönteni. Vegyes érzelmekkel jöttünk haza, és annyi élménnyel, mintha öt évet töltöttünk volna ott. Egyik legjobb része egy-egy utazásnak a rákészülés, amikor itthonról, könyvekből, világhálóról olvasgatva próbáljuk...
A pécsi bazilika, az Országház, a Sándor-palota, a Pesti Vigadó renoválásán is dolgozott már Orbán Ferenc háromszéki kőrestaurátor, akinek ma már igazi presztízse van a szakmában: jelenleg a budapesti Mátyás-templom felújításán munkálkodik.
Csokoládéból, cukorkából és rizsből készítette el Ioana Ciocan képzőművész Vlagyimir Iljics Lenin szobrát Bukarestben, az alkotást a Szabadsajtó téren állították fel az ott található talapzatra. Mint az alkotó kifejtette, a projekt célja, hogy létrehozzák a kommunista szobrok múzeumát.