Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
Nemzetközi művelet keretében őrizetbe vették a KillSec nevű hackercsoport felételezett vezetőjét a kelet-spanyolországi Alicantéban – közölték a spanyol hatóságok csütörtökön.
A fideszes országgyűlési képviselőt, volt kulturális és innovációs minisztert különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják az NKA által kifizetett támogatásokkal kapcsolatos büntetőeljárásban.
A Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) őrizetbe vették Seszták Miklós (KDNP) országgyűlési képviselőt, volt nemzeti fejlesztési minisztert hétfőn – tudta meg a 24.hu Papp Gábortól, a politikus ügyvédjétől.
A kormány döntött az M49-es román határig tartó második ütemének folytatásáról, így megépül a kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Szatmárnémetiig – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – adta hírül a Profit.ro hírportál.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően – erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A horvát Prima Group tulajdonába került a nagyszalontai ADA bútorgyár – adta hírül a Profit.ro gazdasági hírportál.
Egyházmegyei zarándoklat keretében adták át és áldották meg vasárnap a felújított templomot és zarándokközpontot a Bihar megyei Szentjobb településen, ahol egykor Szent István király jobbját is őrizték – közölte a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
A függetlenségi népszavazások előkészítéséről tárgyal hétfőn Cardiffban Skócia, Észak-Írország és Wales miniszterelnöke.
„Vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek. Felvesszük a kesztyűt és harcolunk!” – szögezte le Orbán Viktor szombaton késő este a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Ukrajnának konkrét lépéseket kell tennie a kárpátaljai magyarság jogainak biztosítása érdekében ahhoz, hogy további uniós csatlakozási klaszterek megnyitását támogassák – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, sajtótájékoztatón.