Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót. A szerb belügyminisztérium terrorcselekménynek minősítette a történteket.
Az Erasmus+ program ismét valamennyi magyarországi egyetem számára elérhető, a hallgatók újra élhetnek a program adta lehetőségekkel, és már idén ősszel benyújthatják pályázatukat.
Az egyházak tiltakozása ellenére megtartják a Halloween-fesztivált október 30. és november 1. között Segesváron, a Világörökség részét képező középkori várban. A rendezvény ellen közös petíciót nyújtott be hat felekezet.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Hivatalos vizsgálatot indított az Európai Bizottság a Booking.com szállásfoglalási platform ellen.
Háromszáz alkalmazottat bocsát el Romániában a szerencsejáték-szervező és sportfogadási cég, a Betfair – írja az Economedia.ro.
Őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnökét – erősítette meg Bátki Pál jogi képviselő szerdán délelőtt a Telex információit az MTI-nek.
Megállapodást kötött az ügyvivő bukaresti kormányt vezető Ilie Bolojan, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke Luca Niculescu független miniszterelnök-jelölttel az új kormány beiktatásának támogatásáról.
Emmanuel Macron szerint Franciaországban a szégyenérzet és düh uralkodik.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.