Hirdetés
Krónika

Krónika

Krónika
Krónika
2024. január 05., péntek

A nyártól Kolozsvárról is el lehet jutni New Yorkba egy rövid bukaresti átszállással

Júniustól Kolozsvárról és Chişinăuból is el lehet jutni egy rövid bukaresti átszállással New Yorkba, miután a HiSky légitársaság úgy módosította járatai menetrendjét, hogy az átszállási idő mindössze 1 óra 10 perc legyen.

A nyártól Kolozsvárról is el lehet jutni New Yorkba egy rövid bukaresti átszállással
2024. január 05., péntek

Életét vesztette egy 43 éves zilahi nő, akit a férje a veszekedés hevében kilökött az ablakon

A veszekedés hevében kilökte a feleségét egy harmadik emeleti tömbházlakás hálószobájának ablakán csütörtökön egy zilahi férfi. A 43 éves nő nem élte túl a zuhanást.

Életét vesztette egy 43 éves zilahi nő, akit a férje a veszekedés hevében kilökött az ablakon
2024. január 05., péntek

Erdélyi megye is bekerült a három leglátogatottabb romániai célpont közé

A múlt év első 11 hónapjában több mint 12,74 millió személy szállt meg a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, 11,1 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, míg a vendégéjszakák száma 10,3 százalékkal 27,43 millióra nőtt.

Erdélyi megye is bekerült a három leglátogatottabb romániai célpont közé
Hirdetés
2024. január 05., péntek

Rafila: a kórházak márciusig betölthetik az üresen álló asszisztensi és orvosi állásokat

Várhatóan jövő héten fogadja el a kormány az egészségügyben megüresedett állások meghirdetéséről szóló memorandumokat – jelentette be csütörtök esti televíziós nyilatkozatában Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Rafila: a kórházak márciusig betölthetik az üresen álló asszisztensi és orvosi állásokat
2024. január 05., péntek

Teherautók ütköztek Nagyszeben közelében, többen kórházi kezelésre szorulnak

Három jármű ütközött péntek reggel az A1-es autópálya Nagyszeben-Szászsebes közötti szakaszán a 245-ös kilométerszelvénynél – tájékoztatott a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Teherautók ütköztek Nagyszeben közelében, többen kórházi kezelésre szorulnak
Hirdetés
2024. január 04., csütörtök

Utolsó útjára kísérték a „tündéri költőt”, végső búcsút vettek Marosvásárhelyen KAF-tól

Végső búcsút vettek csütörtökön Kovács András Ferenctől pályatársai, barátai és tisztelői, a Kossuth-díjas költőt a marosvásárhelyi református temetőben kísérték utolsó útjára.

Utolsó útjára kísérték a „tündéri költőt”, végső búcsút vettek Marosvásárhelyen KAF-tól
2024. január 04., csütörtök

A 175 éve történt nagyenyedi vérengzésre emlékeznek fáklyás felvonulással a Bethlen Gábor Kollégium udvarán

Fáklyás felvonulásra, megemlékezésre várja a résztvevőket a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Alapítványa a kollégium udvarára: a 175 évvel ezelőtt január 8-án történt pusztításra emlékeznek.

A 175 éve történt nagyenyedi vérengzésre emlékeznek fáklyás felvonulással a Bethlen Gábor Kollégium udvarán
Hirdetés
2024. január 04., csütörtök

Újévi koncertet tart Kolozsváron, válaszúti disznótoros zenés mulatságra is várja a közönséget a Tokos zenekar

Meghívott előadókkal tartja hagyományos újévi koncertjét Kolozsváron a Tokos zenekar január 12-én a Diákművelődési Házban, január 13-án pedig disznótoros mulatságra várják az érdeklődőket Válaszútra – közölte Facebook-oldalán a zenekar.

Újévi koncertet tart Kolozsváron, válaszúti disznótoros zenés mulatságra is várja a közönséget a Tokos zenekar
2024. január 04., csütörtök

Az útlevelek árának befizetését automatikusan ellenőrző informatikai rendszert hoznak létre

Törvénytervezetet hagyott jóvá csütörtöki ülésén a kormány az útlevelek árának befizetését automatikusan ellenőrző informatikai rendszer létrehozásáról és kezeléséről.

Az útlevelek árának befizetését automatikusan ellenőrző informatikai rendszert hoznak létre
2024. január 04., csütörtök

Román gazdasági növekedés: Ciolacu mindenkinél optimistább

Idén Románia gazdasági növekedése 3,4 százalékos lesz, a második legmagasabb az Európai Unióban – jelentette ki a csütörtöki kormányülés elején a miniszterelnök.

Román gazdasági növekedés: Ciolacu mindenkinél optimistább
2024. január 04., csütörtök

Elfogták egy 33 évvel ezelőtt Bukarestben elkövetett gyilkosság elkövetőjét Németországban

Őrizetbe vettek Németországban egy 52 éves Srí Lanka-i állampolgárt, akit Romániában 19 év börtönre ítéltek egy 1991-ben elkövetett gyilkosság miatt.

Elfogták egy 33 évvel ezelőtt Bukarestben elkövetett gyilkosság elkövetőjét Németországban
2024. január 04., csütörtök

Megelőznék az exodust: a fiatal szakorvosok helyzetének rendezését ígéri a kormányfő

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az általa vezetett kabinet egyik év eleji prioritása a múlt év végén sikeresen szakvizsgázó rezidens orvosok helyzetének rendezése.

Megelőznék az exodust: a fiatal szakorvosok helyzetének rendezését ígéri a kormányfő
2024. január 04., csütörtök

Ciolacu átsiklott afölött, hogy kártyán csak a jövő héten érkezik az emelt nyugdíj

Péntektől elkezdik kiosztani a 13,8 százalékkal megnövelt nyugdíjakat – erősítette meg a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Ciolacu átsiklott afölött, hogy kártyán csak a jövő héten érkezik az emelt nyugdíj
2024. január 04., csütörtök

Két nő, két sors: kétszereplős színházi előadás Nagyváradon

Színházi előadásra invitálja a nagyváradi közönséget a Partiumi Magyar Művelődési Céh január 8-án, hétfőn 18 órai kezdettel, a Partium Keresztén Egyetem dísztermébe.

Két nő, két sors: kétszereplős színházi előadás Nagyváradon
2024. január 04., csütörtök

Fellebbezett a Prahova megyei horrorpanzió tulajdonosa az előzetes letartóztatás ellen

Cornel Dinicu, a leégett Prahova megyei Ferma Dacilor panzió tulajdonosa és a panziót működtető cég két ügyvezetője egyaránt fellebbezett a ploieşti-i bíróság szerdán ellenük hozott, korlátozó intézkedésekről szóló ítélete ellen.

Fellebbezett a Prahova megyei horrorpanzió tulajdonosa az előzetes letartóztatás ellen
2024. január 04., csütörtök

Egy hónapot még várni kell a januártól 13,8 százalékkal megemelt gyerekpénzre

Január elsejétől 13,8 százalékkal nőtt a gyerekpénzként emlegetett juttatás, amelyben mintegy 3,6 millió gyermek és fiatal részesül – közölte csütörtökön a munkaügyi minisztérium.

Egy hónapot még várni kell a januártól 13,8 százalékkal megemelt gyerekpénzre
2024. január 04., csütörtök

Egy személy életét vesztette, hárman súlyosan megsérültek egy Brassó megyei közúti balesetben

Egy 19 éves fiú meghalt, három személy súlyosan megsérült a Brassó megyei Törcsvár közelében csütörtök délelőtt történt közúti balesetben.

Egy személy életét vesztette, hárman súlyosan megsérültek egy Brassó megyei közúti balesetben
2024. január 04., csütörtök

Katasztrófavédelem: nem 40, hanem 13 perc alatt érkeztek ki a tűzoltók a nyolc halálos áldozatot követelő Prahova megyei tűzhöz

A tűzoltók a riasztás beérkezése után 13 perccel értek ki a Tohani faluban levő Ferma Dacilor panzióhoz – szögezte le a Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

 

Katasztrófavédelem: nem 40, hanem 13 perc alatt érkeztek ki a tűzoltók a nyolc halálos áldozatot követelő Prahova megyei tűzhöz
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés