Minden harmadik romániai lakos idén külföldön nyaral, azok közül pedig, akik elhagyják az országot, a legtöbben pedig egy friss felmérés szerint olyan célpontokat választanak, mint Görögország, Törökország, Bulgária és Olaszország.
Az idő a békepolitika oldalán áll – jelentette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor miniszterelnök, hozzátéve: a békemisszió, túl a béke megcélzásán, azt is sürgeti, hogy Európa folytasson végre önálló politikát.
Minden eddiginél szigorúbb biztonsági intézkedések előzték meg Orbán Viktor miniszterelnök előadását a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szombaton.
Újabb lépés történt a Nagyváradot a környező településekkel összekötő vasútvillamos- (angolul tram-train) hálózat kifejlesztése felé.
A fehéregyházi csata és Petőfi Sándor halálának 175. évfordulója alkalmával megemlékezést tartanak vasárnap Fehéregyházán, az ünnepség keretében sor kerül egy új Petőfi Sándor-emlékhely alapkőletételére.
A Kolozsvár melletti Erdőfelek községben építették meg a világ legnagyobb, és Románia első élménytornyát.
Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűi, mesterkurzus és bormaraton, élőzenés koncert, borkvíz – minden a borról szól július 27-28-án a Károlyi-kastély kertjében – közölte a Partiumi Falugazdász Hálózat.
A tervezettnél közel egy évvel korábban, már 2026-ban elkezdődhet a kitermelés a Fekete-tenger kontinentális talapzatának Romániához tartozó részén található Neptun Deep lelőhelyen. Erről a projektet ismerő személyek nyilatkoztak a sajtónak.
Lélegzetelállító környezet, egységes építészet, példaértékű műemlékgondozás – ez a Fehér megyei Torockó, az Értékek útján című, a Híradó.hu saját gyártású sorozata 6. epizódjának helyszíne.
A védelmi minisztérium Facebook-bejegyzésben cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a román erők orosz drónokra lőttek volna az ukrán határ közelében.
Holtan találtak egy 24 éves fiatalembert egy mezőn, az Arad megyei Kalodva és a Temes megyei Lapusnyak közötti, a nyakán seb van – közölte pénteken a Temes Megyei Rendőrség.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken munkaebéden tárgyalt a határon túli magyar szervezetek vezetőivel Tusnádfürdőn – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
További négy rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.
Egyre nyíltabbak a szuverenitás elleni támadások és egyre inkább kezdik az „álcát levetni” magukról – mondta Tuzson Bence magyar igazságügyi miniszter pénteken Tusnádfürdőn.
Bár saját bevallása szerint a fokozott tusványosi rendfenntartói jelenlét miatt nem fogja a helyszínen provokálni a magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője, azért interneten keresztül folytatja az uszítást.
Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi tárgyalásukat követően idén is megbeszélést folytatott Bukarestben Marcel Ciolacu román kormányfővel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár pénteken.
Őrizetbe vették a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály polgármesterét, az alpolgármestert, a helyi jegyzőt és egy leendő helyi tanácsost a helyi választási eljárás során a szavazatokkal kapcsolatos korrupció és hamisítás bűncselekménye miatt.
Lesodródott az úttestről, áttört egy kerítést, egy lakóháznak ütközött, majd felborult péntek reggel egy nyerges vontató Csíkszentdomokoson.