Ha a koalíciós pártok szerdán megállapodnak az állami költségvetés tervezetének végső formájáról, a parlament március 15. és 17. között megvitathatja a jogszabályjavaslatot – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
A katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) kedden bejelentette, hogy a jelenlegi biztonsági helyzet miatt elhalasztják a légvédelmi szirénák eredetileg szerdára tervezett tesztelését.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus figyelmeztette Ilie Bolojan nemzeti liberális párti (PNL) miniszterelnököt, hogy pártja csak a szociális csomagja elfogadása esetén hajlandó megszavazni az idei költségvetést.
A 2026-os állami költségvetés felelős és kiegyensúlyozott lesz, minden eddiginél nagyobb összeget fordítanak beruházásokra és rekordösszegű uniós forrás lehívásával számolnak – jelentette ki kedden Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Románia nem áll közvetlen veszélyben a közel-keleti konfliktus kapcsán – jelentette ki Radu Miruță védelmi miniszter.
Az ukrán erők 2026 februárjában több területet foglaltak el, mint amennyit az orosz erők ugyanebben az időszakban elfoglalni tudtak – jelentette be Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok hétfőn.
A közel-keleti konfliktus térségében rekedt összesen 318 román állampolgár térhetett haza Romániába azzal a két különjárattal, amelyek a keddre virradó éjszaka szálltak le az otopeni-i repülőtéren – számolt be Oana Țoiu külügyminiszter.
Antikommunista román hősre, a Ceaușescu-diktatúra elleni tiltakozásként önmagát felgyújtó Liviu Corneliu Babeșre emlékeztek hétfőn az erdélyi Brassópojánán.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos politikai bürója hétfőn jóváhagyta, hogy az alakulat a suceavai Ștefan cel Mare Egyetem rektorát, Mihai Dimian javasolja az oktatási és kutatási miniszteri tisztségre.
Szatmárnémetiben, a 7. MaFeszt helyszínén tartott sajtótájékoztatón jelentették be: három erdélyi magyar társulat csatlakozott újonnan a MASZÍN – Magyar Színházi Szövetséghez.
Nemcsak lopott személygépkocsival, hanem Nyugat-Európából eltulajdonított kerékpárral is le lehet bukni. Szatmárnémetiben egy Ausztriából származó biciklit sikerült lokalizálni a rajta elhelyezett helymeghatározó eszköz segítségével.
Erdélyi személyek is Dubajban rekedtek a háborús közel-keleti helyzet miatt.
Az Egyesült Államok továbbra is nagyszabású katonai műveleteket hajt végre Iránban – jelentette ki hétfőn Donald Trump elnök.
A katari állami energetikai vállalat, a QatarEnergy bejelentette hétfőn, hogy felfüggeszti a cseppfolyósított földgáz (LNG) előállítását, arra hivatkozva, hogy iráni támadás érte két fontos gázfeldolgozó létesítményét.
Elutasította a szenátus a Demeter András kulturális miniszter elleni egyszerű indítványt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kezdeményezését 42 szenátor támogatta, 76-an ellene szavaztak, egy szenátor tartózkodott.
Március 2-tól Románia valamennyi nem schengeni határátkelőhelyén működik az Entry/Exit (EES) rendszer, amely biometrikus adatok rögzítésével és automatizált nyilvántartással korszerűsíti az Európai Unió külső határainak ellenőrzését.
Korlátozott mértékben újraindulnak repülőjáratok Dubajból hétfőn este – közölte az Egyesült Arab Emírségek városának két repülőtere a közösségi oldalon.
A brassói nemzetközi repülőtér februárban utasrekordot döntött: 38 373 utas vette igénybe a járatokat, ami 140%-os növekedést jelent az előző évhez képest.