A Maros megyei rendőrök március 6–9. között több mint ezer gépjárművezetőt ellenőriztek alkohol- vagy drogfogyasztás szempontjából a megye közútjain.
Új lehetőséget kínálhat a daganatos betegségek korai felismerésében egy olyan vérvizsgálat, amely több mint ötven ráktípust képes kimutatni még a tünetek megjelenése előtt.
Kvízesttel és táncházzal idézi meg Kallós Zoltán örökségét a kolozsvári Népzenész Klub márciusi különkiadása. A rendezvény a Kallós 100 emlékév programsorozathoz kapcsolódva várja a csapatokat és a népzene, néptánc iránt érdeklődőket.
A tanügyi szakszervezetek szerint bizonyos iskolaigazgatók és főtanfelügyelők nyomást gyakorolnak a tanárokra, hogy vegyenek részt az országos próbavizsgákon, miután egy belső referendumon ezek bojkottja mellett foglaltak állást a pedagógusok.
A katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy a melegebb időjárással együtt megjelentek az év első, növényzet égése miatt kialakult tüzei, és körültekintésre intette a lakosságot.
Négy személy megsérült abban a közúti balesetben, amely hétfő délután történt az Apahidát elkerülő kolozsvári útszakaszon. A rendőrség előzetes adatai szerint egy kisteherautó áttért a szembejövő sávba, ahol egy utasokat szállító kisbusszal ütközött.
Andrei Țărnea külügyminisztériumi szóvivő szerint eddig mintegy 2000 román állampolgár tért haza az Öböl menti országokból az evakuáló, repatriáló, illetve a román hatóságok támogatásával megszervezett kereskedelmi járatokkal.
Országszerte meleg időre számíthatunk a következő két hétben, kevés csapadékkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 9. és 23. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A kormány három forgatókönyvet vizsgál az üzemanyagárak emelkedésének korlátozására és a literenkénti 10 lejes lélektani határ túllépésének elkerülésére a nemzetközi piacokon gyorsuló olajár-emelkedés fényében – mondják a Digi 24 által idézett források.
A török védelmi minisztérium hétfőn közölte, hogy újabb iráni ballisztikus rakétát lőttek le, amikor az belépett a török légtérbe.
Bár támogatottsága némileg csökkent, továbbra is a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a legnépszerűbb párt Romániában – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatásból.
Sorin Grindeanu PSD-elnök hétfői bejelentése szerint a Szociáldemokrata Párt országos politikai tanácsa vasárnapi ülésén dönt majd arról, hogy a szociáldemokraták megszavazzák-e a 2026-os állami költségvetés tervezetét a parlamentben.
Elszámította magát Irán a Hormuzi-szoros lezárásával, nem sikerült elérnie célját, a háború leállítását, és a lépés előbb-utóbb ellene fordul – szögezte le Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő.
Számos érv szól Ilie Bolojan miniszterelnök menesztése mellett – jelentette ki Sorin Grindeanu, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Idén januárban 5403 cég szűnt meg Romániában, 47,22 százalékkal több, mint 2025 első hónapjában (3670) – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) által vasárnap közzétett adatsorokból.
A központi és a helyi közigazgatás reformjáról szóló sürgősségi kormányrendelet hatályos, annak ellenére, hogy az alkotmánybíróságon megtámadták – jelentette ki Sorin Grindeanu PSD-elnök.
A Brent nyersolaj ára hétfőn a reggeli órákban közel 30 százalékkal, 120 dollárra emelkedett, elérve a 2022-es szintet, amikor Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. Ezt követően az árak 116 dollárra estek vissza.
Románia a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályán (DSU) keresztül kérte az EU polgári védelmi mechanizmusának (rescEU) aktiválását a Közel-Keleten tartózkodó román állampolgárok hazaszállítására – jelentette be hétfő reggel a külügyminisztérium.