A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) keretében működő Igazságügyi Felügyelet (IJ) vasárnap bejelentette, hogy ellenőrzéseket indított a Recorder anyagában elhangzottak kapcsán.
Legalább tizenkét ember életét vesztette egy fegyveres támadás nyomán vasárnap Sydney legnépszerűbb strandján, a Bondi Beach-en, amelynek közelében hanuka-ünnepség zajlott.
Elkobozta a környezetőrség az első olyan munkagépet, amelyet drónfelvételek segítségével leleplezett illegális hulladékkezeléshez használtak – jelentette be szombaton Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Több ezren tüntettek péntek este a bukaresti Victoriei téren a Recorder oknyomozó portálnak a rendszer problémáit feltáró dokumentumfilmje nyomán.
A szlovák parlament megszavazta, hogy akár hat hónap börtönbüntetéssel is sújtható az, aki megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat.
Novemberben 9,8 százalékon stagnált az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Több mint 200 ügyész és bíró írt alá csütörtökön állásfoglalást, amelyben támogatásukról biztosítják azokat a munkatársaikat, akiknek volt bátoságuk beszélni az igazságszolgáltatási rendszer súlyos problémáiról a Recorder oknyomozó portálnak.
Orbán Viktor, az Európai Unió legrégebben hivatalban lévő vezetője azon gondolkodik, hogy a köztársasági elnöki hatásköröket megerősítsék, hogy aztán ezt a pozíciót elfoglalva tartsa meg a hatalmát – írta csütörtöki cikkében a Bloomberg.
Roszen Zseljazkov bolgár kormányfő benyújtotta kormánya lemondását – jelentette be maga a miniszterelnök csütörtökön a bolgár köztelevízióban élőben közvetített nyilatkozatában.
Donald Trump amerikai elnök „gyengének” nevezte az európai vezetőket, és azt sugallta, hogy az Egyesült Államok csökkentheti Ukrajna támogatását.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy bármilyen formában is fogadja el a képviselőház a Vexler-törvényként is ismert törvénytervezetet, ki fogja hirdetni a jogszabályt, mert erre kötelezi az alkotmány.
Mindkét irányban lezárták a forgalmat kedden a 7-es országúton Călimănești nagyszebeni kijáratánál egy LPG-t szállító tartálykocsinál észlelt gázszivárgás miatt. A környék lakóit Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a robbanásveszélyre.
Az ukrajnai háború volt a központi témája XIV. Leó pápa és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójának Castel Gandolfo pápai rezidenciáján – közölte a Szentszék kedden.
Az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai béketerv átdolgozott változatát kedden adják át Washingtonnak – jelentette ki hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Londonban, ahol az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország vezetőivel tárgyalt.
A szenátus változatlan formában ismét megszavazta hétfőn az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd megelőzésére és leküzdésére irányuló intézkedésekről szóló törvénytervezetet, amelyet Nicușor Dan államfő visszaküldött.
Mircea Abrudean szenátusi elnök szerint egyik kormánypárt törvényhozóinak sincs okuk megszavazni a Bolojan-kabinet megbuktatását célzó – Románia nem eladó – progresszisták nélküli kormányt című – bizalmatlansági indítványt.
Az Egyesült Államok és Ukrajna vezető tárgyalói pénteken kijelentették, hogy konstruktív megbeszéléseket folytattak az ukrajnai háború befejezéséről, de a béke felé vezető út Oroszországtól függ.