Az Egyesült Államok nem fog csapatokat küldeni az ukrajnai szárazföldi harcokban való részvételre, és Volodimir Zelenszkij elnök sem kért ilyen segítséget – közölte John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet egyik tisztségviselője felszólította hétfőn a Közel-Keleten bárhol élő palesztinokat, hogy napi rendszerességgel kövessenek el támadásokat Izrael ellen a muszlim böjti hónap, a ramadán idején.
Franciaország a közeljövőben nem tervezi katonái kiküldését Ukrajnába - jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő abban az interjúban, amelyet a Právo című baloldali lapnak adott keddi hivatalos csehországi látogatása előtt Párizsban.
Januárban a szezonálisan kiigazított adatok szerint 5,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint tavaly decemberben – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Hibrid félretájékoztatási támadásnak nevezte vasárnap Boris Pistorius német védelmi miniszter a német légierő tisztjei egyik lehallgatott beszélgetésének Oroszország általi kiszivárogtatását.
Izrael vasárnap úgy döntött, hogy nem küld delegációt Egyiptomba a tűzszüneti megállapodásról és a gázai túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalásokra – közölte egy izraeli tisztségviselő.
A kötelező lakásbiztosítás (PAD) megszüntetését célzó törvényjavaslatot terjesztett be a parlamentbe Cristi Berea, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora.
Belső vizsgálatot rendelt el az Arad megyei rendőrség vezetősége, miután a rendőrök által szombat este leállított személygépkocsiban, amelyet egy, a gyanú szerint kábítószer hatása alatt álló osztrák sofőr vezetett, utasként egy rendőr is ült.
Moszkva magyarázatot követel a német hatóságoktól német tisztek beszélgetése kapcsán, akik a Krím félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő Kercsi-híd felrobbantásáról tárgyaltak – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Több ezren kísérték utolsó útjára pénteken Moszkva Maryinó külvárosában Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, aki február 16-án hunyt el a börtönben.
Az idő enyhülése ellenére Hargita megye egyes sípályái még használhatók, a Madarasi-Hargita Síközpontban a legjobbak a sportolási körülmények.
A nők számára méltányos és befogadó munkakörnyezet kialakítását tekinti mandátuma egyik prioritásának Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter.
Az Egyesült Államok egyelőre semmi jelét nem látja annak, hogy Oroszország atomfegyvert tervezne bevetni, de továbbra is gondosan figyeli a helyzetet – közölte csütörtökön Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Több mint száz ember halt meg Gáza északi részén, ahol pánik tört ki, miután az izraeli hadsereg harckocsijai tüzet nyitottak, miközben éhes palesztin civilek gyülekeztek az élelmiszersegélyeket szállító teherautók körül.
A több mint 9,7 millió romániai lakás mindössze 20 százaléka biztosított, mert a kötelező biztosításról szóló törvényt soha nem alkalmazták betűhíven.
Renate Weber ombudsmannal tárgyalt csütörtökön George Simion, az Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke a nép ügyvédjének hivatalában a választások összevonásáról szóló sürgősségi rendeletről.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke, Nicolae Ciucă csütörtökön Romanban kijelentette, hogy a kormány a költségvetési kiadások csökkentésére készül, és az intézkedéseket meg fogják vitatni a koalícióban.
Dandár szintűre emelik 2025-ben a NATO francia parancsnokság alatt létrehozott romániai harccsoportját – közölte Loic Girard tábornok, a Brassói megyei Nagysinken állomásozó harccsoport parancsnoka.