Török beruházók mentenék meg a bezárástól az ArcelorMittal vajdahunyadi acélgyártó üzemét – közölte a Profit.ro gaz
Szemléletes szlengkifejezéssel élve az elmúlt napok drónincidenseivel Putyin elnök bekóstolta a NATO-t, a katonai szövetség pedig a hurrápotimista kommentárok ellenére nem vizsgázott a legfényesebben, miközben az ukrajnai háború tovább eszkalálódott.
Miután az akadékoskodása miatt egyelőre kútba esett az E.On romániai érdekeltségeinek a magyar MVM általi átvétele, Sebastian Burduja volt energiaügyi miniszter most azt akadályozná meg, hogy a Napolact tejfeldolgozó a Bonafarm tulajdonába kerüljön.
Talán nem vagyunk egyedül azzal, hogy inkább azon lepődtünk volna meg, ha az EB elfogadja a nemzeti régiók támogatásáról szóló erdélyi kezdeményezést. Így nem is csodálkozunk azon, hogy a testület lesöpörte az asztalról a projektet.
Eredetiséggel semmiképpen sem vádolható az az ötlet, hogy a csíksomlyói nyereg szakrális helyszínén, a pünkösdi búcsúknak otthont adó hegyek között adják elő a legismertebb magyar rockoperát.
Olyan az ukrajnai rendezés ügye, mint egy hullámvasút: egyszer a Donald Trump által szorgalmazott béke lehetősége repít a magasba, máskor a tűzszüneti megállapodás látszólagos esélytelensége taszítja mélybe a világot.
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
A 95 éves korában kedden elhunyt Ion Iliescu kapcsán jogosan jelentették ki többen is, hogy egy történelmi korszak meghatározó alakja volt Romániában – azonban ez egy meglehetősen értéksemleges megközelítés.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Bírósági úton próbálja a román irányítású nagyváradi önkormányzat kilakoltatni Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátot a belvárosi premontrei rendházból.
Akkora terror uralkodik a kormányon belül az Ilie Bolojan miniszterelnök által megkövetelt költségcsökkentések miatt, hogy Ioana Dogioiu kormányszóvivő például nem meri hazsnálni a szolgálati autóját – állítja a Kormányzati Alkalmazottak Szakszervezete.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.