Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
A romániai közbeszéd meghatározó témájává vált az elmúlt napokban Nicuşor Dan államfő párizsi repülőútja.
A földgáz árplafonjának idén április 1-jére tervezett megszüntetése fokozatosan, szakaszosan, jövő tavaszig történhet meg – jelentette ki Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
A Tarom eladását tanácsolja a bukaresti hatóságoknak Váradi József, a Wizz Air magyar légitársaság vezérigazgatója, aki szerint a román kormány szereti elherdálni az adófizetők pénzét nem hatékony vállalatokra.
A Wizz Air magyar fapados légitársaság terjeszkedésre készül Romániában, több úti célt hirdetnek meg az új szezonban, és belföldi járatok indítását is fontolgatja. Minderről Váradi József vezérigazgató beszélt egy, a Profit.ro portálnak adott interjúban.
A magyar MOL csoport érdeklődik az amerikai szankciókkal sújtott orosz Lukoil nemzetközi eszközeinek megvásárlása iránt – közölték a tárgyalásokkal tisztában lévő három forrás a Reuters hírügynökséggel.
Megerősítette az elnöki hivatal, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) tagjai elemezték a magyar MVM csoport és a német E.ON közötti tranzakciót.
Románia győzött! – szögezte Sebastian Burduja azt követően, hogy a bukaresti sajtót bejárta – az egyelőre meg nem erősített – hír, amely szerint a CSAT nem hagyta jóvá az MVM és az E.ON közötti tranzakciót.
A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) úgy döntött, hogy nem hagyja jóvá azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar MVM Csoport átvenné az E.ON Energie Románia tulajdonjogát – számolt be saját forrásokra hivatkozva több bukaresti hírportál is.
Aggodalmak hullámát váltotta ki a román állam berkeiben, hogy a magyar Bonafarm csoporthoz kerülhet a Napolact márka a FrieslandCampina Romániától – írja a gazdasági szektorban dolgozó kormányzati forrásokra hivatkozva az Adevărul.ro.
Az olajárak nem változtak a Lukoil elleni szankciók bejelentése után, ezért nincs ok arra, hogy az olajipari vállalatok emeljék a benzin és a gázolaj árát – jelentette ki pénteken Bogdan Chirițoiu, a Versenytanács elnöke.
A Román Nemzeti Bank (BNR) felfelé módosította inflációs előrejelzését: 2025 decemberére 9,6 százalékos (+0,8 százalékpont az előző jelentéshez képest), 2026 decemberére pedig 3,7 százalékos (+0,7 százalékpont) pénzromlást vár.
Befolyásolhatja a helyi tejipari piac szerkezetét a tranzakció, amellyel a Bonafarm Csoport át kívánja venni a FrieslandCampina Romániától a Napolact márkát – áll a Versenytanács által pénteken közzétett jelentésében.
Az elmúlt időszak drágításai nyomán elérték a 2025-ös csúcsot az üzemanyagárak, a gázolaj produkálta a leglátványosabb áremelkedést, amelynek literenkénti ára a legtöbb töltőállomáson átlépte a 8 lejes lélektani szintet, de a benzin ára is nőtt.
Három potenciális vevője is akadt a Carrefour francia kiskereskedelmi üzletlánc romániai érdekeltségei iránt a Profit.ro forrásai szerint.
Megerősítette hétfőn a MOL-csoport a Krónikának a temesvári Sistemgas Kft. felvásárlását. Lapunk kérdésére jelezték: az akvizíció illeszkedik a MOL-csoport stratégiájához.
Százszor több halálesetet okoznak Romániában a gázszivárgások – a hálózat hosszához viszonyítva –, mint Nyugat-Európában – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elemzéséből.
Miközben Romániában jut ezer lakosra az egyik legkevesebb vállalkozás, egy ismert román gazdasági elemző azt mondja, a piac jelenlegi állapotában nem feltétlenül jelent rossz hírt, hogy egyes cégek „felszívódnak”.