Trendi

Dezső elsőre csak úgy átfutotta az anyagot. Azért nem merült bele a részletekbe, mert a tegnap esti sörök feszítették a hólyagját, s mert a prosztatájával sincs semmi baja, Istennek legyen hála, erősen mehetnékje volt. Kettőt koppantott a fürdőszoba ajtaján, mert máskor is előfordult, hogy apósa éppen akkor borotválkozott, amikor benyitott. Nem az arc szőrtelenítésével volt a baj, az após sem vágta meg magát meglepetésében, csakhogy ott állt a tükör előtt, hálóruhájának felsőjében, alul pedig semmi. Mivel a két koppantásra nem kapott választ, benyitott, gondolván, hogy momentán nincs bent senki, s hát az após megint ott áll a tükör előtt, kezében borotva, a fél arca még habos, felül hálóruha, s megint alul a nulla. Elnézést, motyogta Dezső, s miközben rükvercbe kapcsolva kifelé curikkolt, azon töprengett, hogy a jelek szerint mégis egyből a kicsibudi felé kellett volna vennie az irányt. De eszébe jutott, hogy mégsem tévedett, hiszen tegnap este az asszonnyal oda pakolták be a multiban vásárolt három nagy csomag, rózsaszínű budipapírt, a két zsák mosóport Mancikának, a kinyitható olasz ruhaszárítót, a gyermekek görkorcsolyáját, a két új biciklikereket, s a legkisebbiknek vásárolt hintát. Ezt a csomagok legtetejére, nehogy a kicsi észrevegye, mert akkor bé nem lehet fogni a száját, amíg a hintát valaki neki fel nem szereli, a blokklakások ajtókerete pedig köztudomásúlag 1. magától is kihull, 2. a termopán az mégiscsak termopán, és annyiba került, hogy a család két hétig köménymaglevesen és zsíros kenyéren élt. És főleg trendi, természetesen, nem arra való, hogy holmi szegeket csak úgy belékalapáljanak. Ráadásul anyósa még a hónapok óta felgyűlt üres ásványvizes nájlonüveg-gyűjteményt is a kicsibudiba rakta, mert a lépcsőházi lakóbizottság mostanában azért hisztizik, hogy a szárítót fel kéne már szabadítani a sok limlom megszállása alól. Úgyhogy Dezső visszaült a számítógép elé, és feszülő vízhólyagját türelemre kérve tüzetesebben átolvasta az anyagot. Á, semmi új, a tegnap esti televíziós közvetítésből már mindent tudok. Ezért igazán kár a szerkesztő urakat közpénzen kiküldeni a meccs helyszínére, amikor a televízióban is megnézhetik, majd megírhatják a mindenki által látottakat, legyintett Dezső, és átváltott a politikai hírekre. Ez a szakterület amúgy nem érdekli, de arra gondolt, hátha leköti valami a figyelmét, és eltereli a pisilhetnékjéről, amíg apósa végre megborotválkozik, és gatyát rántva méltóztatik kijönni a fürdőszobából. A honlapon bóklászva bukkant rá a hírre, hogy aszongya, az elvtárs leszögezte: a specialista professzionális kompetenciáját nem kontesztálja, ergo rábízza a projekt teljes lemenedzselését. Valami pláza vagy centrum építéséről volt szó a cikkben, de nem érdekelte különösebben Dezsőt, inkább az az írás keltette fel a figyelmét, amelyben arról volt szó, hogy végre javítják az utakat. Hm, mormogta, választások előtt alig egy évvel tényleg ideje hozzáfogni az ígéretek valóra váltásához, aszongya, a tenderfüzet elkészült, a sztrádaépítés olyan kétezer-tizenkettő magasságában meglesz, ha a projektet jól menedzselik. Egy másik cikk arról szólt, hogy a referendumos kampány finisében egyre több a verbális agresszivitás, micsoda immorális műfaj ez a politika, hümmentett Dezső még egyet, s tovább lapozott. Aszongya egy helyt, hogy a képviselők leptopokat és plazmatelevíziókat szavaztak meg ajándékba, saját maguknak, s már megint. ’szom az anyátok plazmáját, sziszegte Dezső, de nem folytatta, mert az apósa ekkor lépett ki a fürdőből, frissen borotválva, gatyásan. Dezső mégsem moccant. Pisilhetnékjéről megfeledkezve játszadozott a gondolattal, hogy a szerkesztő a kelbimbós finomságok helyett véletlenül nem mellbimbós dolgokról akar-e írni originál. A csecsszopó émentes, tradicionális és biobarát nutríciójáról. Például.