Komoly gondban van az a tanár, aki pontos választ kíván adni a diákok azon kérdésére, hogy vajon mi történt a szigetvári ostrom utolsó napjaiban, mikor és hogyan halt meg a vár élén álló Zrínyi Miklós és az Oszmán Birodalmat évtizedekig szilárdan irányító I. Szulejmán szultán.

Elég a történelmi festményeket végignézni, és eluralkodik rajtunk a kétely. Zrínyi vajon vakító napsütésben, fehér lovon rontott ki a szigeti belső várat övező vizesárok feletti hídon, miként azt Peter Krafft monumentális festménye ábrázolja, vagy Benczúrnak hisszük el, hogy az aggastyánként visszatekintő kapitány apokaliptikus félhomályban tüzelte gyalogosan megmaradt övéit a törmelékhegyeken állva, a túlvilág világossága felé törve? Esetleg Csontváry groteszkbe hajló képe az etalon, amelyen „a szigetvári hős egy parasztbarokk kúria előtt álldogál kényelmes testtartásban, csípőre tett kézzel, egymagában. Másik karja előrenyújtva, hihetnők, amerre a pogányt sejti, markában kurta pengéjű szablya, ám e szablya inkább tőr, sőt még inkább papírvágó kés, annál is inkább, mert ha figyelmesen megnézzük, egy papírfecnit látunk a hegyére tűzve, ami ugyanúgy lehet a megboldogult Szulejmán utolsó ultimátuma mint a mennyország térképe, és a kés nem is a törökre, hanem egy gondosan ápolt egzotikus növényre mutat az udvar közepén.\"

Gondolhatnánk, hogy a művészi szabadság bánt ilyen nagyvonalúan a hősi kitörés ábrázolásával, ám a korabeli források és az ebből táplálkozó szakirodalom korántsem egyöntetű a kérdésben. Nem véletlenül, hiszen szemtanúnak csupán Zrínyi apródja, Ferenac C´rnko, magyarul Cserenkó Ferenc számított, ám tőle sem tagadható meg a tévedés joga, hiszen az utolsó órák kaotikus forgatagában nem valószínű, hogy hidegvérű krónikásként az események lehető legpontosabb memorizálására törekedett, inkább minden idegszálával a rá váró borzalmakra próbált felkészülni. Másrészt műve nem azonnal készült el, és nem dokumentarista pontosságra törekedett – bár rendkívül részletes és adatgazdag –, hanem elsősorban a védőknek kívánt emléket állítani, és ez önkéntelenül a múlt szelekciójával járt együtt.

Az ostrom óta eltelt 450 évben a Zrínyi-kultusz felívelésével egyenes arányban romlott a témával foglalkozó szakirodalom pontossága, és mára már mind több dátum forog közkézen a vár elestével, valamint Zrínyi és Szulejmán halálával kapcsolatban. E művekben 1566. szeptember 6., 7. és 8. egyaránt megtalálható, amivel nem lenne semmi baj, hiszen a korból több más jeles esemény idejét sem ismerjük pontosan. Azonban itt nem ez a helyzet, hiszen legfontosabb forrásaink helyesen rögzítették a kirohanás napját, azonban az idő folyamán ez a naptárszámítási változások, fordítási, valamint rekonstrukciós problémák miatt eltorzult, az internet robbanásszerű terjedése óta pedig mintegy evolúciós törvényként különösen a hibás dátumok kerültek túlsúlyba. Ezért érdemes rendet tenni a kérdésben és a korabeli keresztény és oszmán források alapján rekonstruálni az eseményeket. Fontos megemlíteni, hogy ezen írásban csak a halál dátumával, módjával és helyszínével foglalkozunk, így a dolgozatnak nem tárgya a historiográfia és a szöveghagyományozás aprólékos vizsgálata, sem Zrínyi motivációjának kérdése.

Beszámolók, hírek, híresztelések

Szigetvár 1566. évi ostroma már a kortársak szemében is jelképes jelentőségű volt, így élénk érdeklődés övezte Magyarországon, a Habsburg Monarchia országaiban és Itáliában is. A német nyelvű röplapok sokasága mellett magyar nyelvű históriás ének, túlélők jelentései, humanista elégiák és prózák, valamint történetírói igénnyel készült művek is foglalkoztak az eseményekkel. Zrínyi halálának legfontosabb forrása a kirohanást túlélő szemtanú, Cserenkó Ferenc műve. Az utolsó napokról szóló legfrissebb beszámolók pedig kétségkívül az ostromgyűrűn átcsúszó hírvivők, kémek híradásai és a Győr alatti keresztény táborban szájról szájra terjedő hírek, függetlenül azok valóságtartalmától.

A győri táborban szeptember 11-én értesülhettek először Sziget elestéről, és a források tanúsága szerint innen terjedt tovább a hír nyugat felé. Bár a halál mikéntjéről több verzió is élt, Miksa császár szeptember 21-én Ágost szász választófejedelemnek írt levele bizonyítja, hogy a tragédia pontos napjával ekkor már tisztában volt az udvar. A különböző hírek sajátos egyvelegét kínálja „Chantone\" spanyol követ beszámolója II. Fülöpnek. Szerinte Zrínyi egyedül maradt, egy ajtónyílásban húzta meg magát, ahol a szultán megpróbálta rávenni a megadásra. Miután Zrínyi hajthatatlannak bizonyult, egy janicsár először megsebesítette, majd két újabb lövéssel végzett vele. Ezután a szultán elé vitték, aki e szavakkal fogadta: „Horvát, horvát, sokszor kértelek, hogy add fel a várat, s te vonakodtál, íme, most fejeddel együtt átadtad\". Mindez arra bizonyíték, hogy már a kezdet kezdetén több legendás történet lábra kapott Zrínyi haláláról, s ezek a hivatalos levelezés révén terjedtek el.

A politikusi levelezésekkel rokon vonásokat mutatnak a nagyközönségnek szóló nyomtatott újságok, amelyek ugyanúgy a konkrét hírek és a bizonytalan híresztelések különös elegyéből álló ismereteket közöltek. A kirohanás eseményeiről új fejezetet nyitott a szemtanú Cserenkó Ferenc ostrombeszámolójának Budina Sámuel által lefordított műve, valamint az ebből (is) táplálkozó történetírók: Forgách Ferenc, Kovacsóczy Farkas és Istvánffy Miklós alkotásai. A dátum deformálódásának egyik első jele a Budina munkájából német nyelvre átültetett beszámoló, amelyben a kirohanás napjaként szeptember 8-át adja meg az ismeretlen szerző.

Szép küzdelem, tisztes halál

Cserenkótól és Budinától az alábbiakat tudjuk meg a halál körülményeiről. Szeptember 7-én reggel hat óra körül (Septembris die septima, hoc est vesperi D. Mariae Virginis festo, et ipso ma­ne circa horam sextam) a törökök felgyújtották a belső várat, és megkezdődött a roham. Zrínyi ezután kezdett a halálra készülődni, átöltözött, elmondta katonái előtt a beszédét, majd megtörtént a kirohanás. A szemtanú leírása szerint egy ágyút sütöttek el a kapu torkából, majd Zrínyi vitézei élén az apjától örökölt szablyával és egy kerek pajzzsal a hídra rohant, ahol összecsaptak a törökökkel (ibidem in ipso ponte, cum Turcis conflixerant).

A janicsárok három helyen is eltalálták, a fejlövéstől azonnal összeesett (tribus in locis globa percusserunt; ubi etiam ex eo ictu, quem capite excepit, prolapsis in terram concidit), katonái pedig a túlerő elől visszahúzódtak a várba, míg a tetem a kapu előtt maradt. A kitörésre tehát 7-én délelőtt került sor. Budina szövegének fontos többlete, hogy csak nála olvasható az a rész, hogy a janicsáraga vágta le a halott Zrínyi fejét, amelyet szeptember 8-án tűztek lándzsára a császári sátortól nem messze. Cserenkó szövegéből mindez hiányzik, miképp az ehhez köthető csodás időjárási jelenségek is, így ezeket Budina más forrásból illesztette az elbeszélés végére. Így a szeptember 8-ai dátum elterjedésében elsősorban őt terheli a felelősség, hiszen neki köszönhetően idővel mind többen tették erre a napra a vár elestét. Budina leírása kanonizálta Zrínyi halának eseménysorát. Ettől csak abban az esetben tértek el a közvetlen utódok, ha más forrásokból, személyes emlékezésekből néhány részkérdésről eltérő adatokhoz jutottak.

Az ostrommal foglalkozó kortárs történeti munkák közül kiemelkedő jelentőségű a humanista Forgách Ferenc váradi püspök röviden csak Emlékirat Magyarország állapotáról címen emlegetett művéből az ostrom utolsó pillanatairól megtudjuk, hogy „végül szeptember hetedikén, mindent előkészítvén gyújtólövedékekkel árasztották el a közeli tetőket, felhágtak a falakra, és mindenütt harcoltak. A mieink a legvégén a fegyverek és a láng nyomására annyira összeszorultak, hogy elhatározták: kitárják a kaput, kirohannak a külső várba, és ott körbe tömörülve harcolnak, hogy a szép küzdelmet tisztes halállal fejezzék be.\" Az ellenség ekkor már elözönlötte a hidat és az udvart, így a kapuban elsütött ágyú komoly pusztítást okoz. „Végül Zrínyi, miközben katonáival együtt kirohanni készült, hogy harcolva rettenetes látványosságul szolgáljon, a hídon belül két puskagolyótól is találva esett el...\" Forgách hitelt adott annak a feltételezésnek, hogy Zrínyi tudatosan robbantotta fel a tornyot, és nem véletlenül történt a detonáció a fosztogatás idején.

A Zrínyi-képre természetesen Istvánffy Miklós, a „Magyar Livius\" gyakorolta a legnagyobb hatást. A baranyai származású humanista főúr személyesen is megfordult a várban, ismerte Zrínyit, egyik rokona pedig itt esett el a kitörés során. A személyes érintettség okán alaposan körüljárta a témát, és rendkívül részletesen írta le az utolsó pillanatokat. Az eddig említettekhez képest a legnagyobb újdonság, hogy ő már szeptember 8-ára tette a vár elestét. Aznap a janicsárok cserépbombákkal felgyújtották a belső vár több épületét, majd rohamra gyülekeztek a török katonák. Zrínyi ekkor öltözött át és tartotta meg az ultima oratiót. Ezek után került sor a kapu kinyitására, egy ágyú elsütésére, majd a végső rohamra. Folytatás a következő Szempontban

Fodor Pál, az MTA doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója

Varga Szabolcs, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola docense