2008. március 31., 00:002008. március 31., 00:00
A sepsiszentgyörgyi zöld-fehérek a legnagyobb hazai riválisnak számító Aradi ICIM elõdöntõbeli legyõzése után két negyeden keresztül kínlódtak az egy nappal korábban a Kolozsvári U–TCRE legyõzése után hihetetlenül motiválttá váló fõvárosi ellenféllel. Váncsa Kató együttese három triplával kezdett, ennek tudatában továbbra is a távoli dobásokat erõltette – mérsékelt sikerrel. Ezzel szemben a bukarestiek apró pontok révén igyekeztek kapaszkodni, s talán õket is meglepte, hogy perceken át döntetlen közeli volt az állás, míg félidõben is csak 38:33-ra vezetett a Mikes-ISK. A folytatásban aztán kijött a tudásbeli különbség, a szentgyörgyiek rutinja és egyenlõ szerepvállalása – valamennyi pályára lépõ háromszéki játékos pontot szerzett – fokozatosan felõrölte a Sportul Studenþesc ellenállását. A remek meccshangulatot teremtõ több mint száz zöld-fehér szurkoló hatalmas ünneplésben részesítette kedvenceit, akik közül többen táncra is perdültek az idei elsõ trófea elhódítása feletti örömükben. A kupát Brosovszky Mónika vette át Carmen Tocalától, a Román Kosárlabda-szövetség elnökétõl, a négyes döntõ legjobb játékosának járó díjat pedig Vass Ildikónak ítélték oda.
Némi ürömöt csempészett az örömbe, hogy a Horia Demian-sportcsarnok biztonsági emberei több alkalommal is kifogásolták a szentgyörgyi szurkolói zászlók és sálak feliratozását, s fölösleges zaklatásnak vetették alá a zöld mezes szurkolókat. Ennek az „éberségnek” esett áldozatul Gabriel Boriga, a Mikes-ISK csapatkapitánya, Brosovszky Mónika férje is, aki Boston Celtics feliratú zöld mezben, de nem a zöld szektorban nézte a döntõt. Egészen addig, míg a biztonságiak ki nem szûrték a „renitens” nézõt.
„Bár korábban más csapatoknál már megismerhettem a bajnoki cím vagy kupagyõzelem megszerzésének érzését, ez minden korábbit felülmúl. Nem is tudom, sírjak vagy kacagjak, de kimondhatatlanul boldog vagyok – osztotta meg érzéseit a Krónikával a döntõt követõen Vass Ildikó. – Remélem, hogy a bajnoki döntõ után is hasonlóképp örülhetünk.”
A Román Kupa kisdöntõjében az aradiak 95:80-ra verték a házigazda kolozsváriakat, akiknek – terveikkel ellentétben – nem sikerült beszerezniük a bajnoki rájátszáshoz remélt önbizalomadagot. A kosárünnep folytatásaként tegnap este – lapzártánk után – zsúfolt ház elõtt rendezték meg Sepsiszentgyörgyön az All Star Game-et. A hazai csillagok parádéja után hétvégén kezdõdik a bajnokság rájátszása.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.