
Fotó: Rompres
2007. szeptember 06., 00:002007. szeptember 06., 00:00
Zenga – aki edzői pályafutását 1998-ban, az amerikai New England Revolution együttesénél kezdte – korábban két román együttesnél is tevékenykedett: 2002-ben az akkor élvonalban szerepelt FC Naţional kispadjára ült. A bankárcsapattal 8. helyen végzett a 2002/2003-as szezonban, majd a következő idényben öt forduló után elhagyta együttesét. Az itáliai szakember 2004 nyarán a Steaua vezetőedzőjeként tért vissza a román bajnokságba. Zenga 27 fordulón keresztül irányította a katonacsapatot – három fordulóval az idény vége előtt menesztették. Akkor a Steaua – az utolsó három körben Dumitru Dumitriuval a kispadon – megnyerte a pontvadászatot.
A 47 éves tréner ezután a Crvena Zvezda edzője lett, amellyel 2006-ban megnyerte a szerb bajnokságot és az ország kupasorozatát. Zenga ezt követően a török Gaziantepsporhoz szerződött, ám az elmúlt télen otthagyta csapatát a egyesült arab emirátusokbeli Al Ain kedvéért, amellyel a tizenkét csapatos bajnokság 9. helyén zárt.
A Dinamo vezetősége azt követően győzte meg a játékosként az Internazionaléval bajnokságot és UEFA-kupát nyert, az olasz válogatottal pedig világbajnoki bronzérmes Walter Zengát, vegye át a bajnokcsapat irányítását, hogy Mircea Rednic a Liga 1 hatodik, elmúlt hétvégi fordulója után beadta lemondását. A piros-fehérek szombaton hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedtek a Besztercei Gloria ellen, ám Rednic szerint nem ez volt távozásának elsődleges oka, hanem a Lazio elleni Bajnokok Ligája-selejtező elbukása, illetve a megkérdezése nélkül lezajlott játékosigazolások. A Dinamo – amely az UEFA-kupa első fordulójában a svéd Elfsborg ellen lép pályára – jelenleg hét ponttal a Liga 1 9. helyén áll – a piros-fehérek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.
Eltiltottak két Liga 1-es bírót
Sebastian Colţescu játékvezető nyolc-, míg Ionică Serea hatfordulós eltiltást kapott a Román Labdarúgó-szövetség bírói testületének döntése szerint a Liga 1 6. fordulójában nyújtott teljesítményük miatt. Colţescu a 2-1-re végződött Kolozsvári CFR– Piatra Neamţ-i Ceahlăul mérkőzésen fújta a sípot – működésére mindkét gárda panaszkodott –, míg Serea az Aradi UTA–Temesvári Poli találkozón bíráskodott: 2-2-es állásnál nem ítélt 11-est az UTA javára. A mérkőzést a vendégek nyerték 3-2-re. Colţescu az első hat forduló után összesen 12 fordulóst eltiltást kapott, s mivel meghaladta a tízet, a szabályzat szerint visszaminősítik a Liga 2-be.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.