Hirdetés

Vranjes veszi át a Veszprémet és a férfi kéziválogatottat

A svéd Ljubomir Vranjes a Veszprém csapatának vezetőedzői posztja mellett nyártól a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi teendőit is átveszi.

Hírösszefoglaló

2017. február 01., 18:362017. február 01., 18:36

2017. február 01., 19:162017. február 01., 19:16

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a szerződést már megkötötték a szakemberrel, aki júliustól látja el a szakvezetői teendőket 2020. augusztus 31-ig.

Az MKSZ jelezte, hogy a januári világbajnokságon a csapatot hetedik helyig vezető spanyol Javier Sabaté szerződése január 31-én lejárt, arról pedig később születik döntés, hogy június 30-ig ki veszi át a helyét. A honlapon olvasható hír kiemeli, hogy a válogatott a negyeddöntős szerepléssel teljesítette az előzetesen kitűzött célt a világbajnokságon, és a szövetség köszönetet mond Sabaténak az elmúlt hónapokban nyújtott munkájáért és az elért eredményekért.

A jelenleg még a német Flensburg gárdáját irányító Ljubomir Vranjes játékosként világbajnok és olimpiai ezüstérmes, edzőként pedig a német együttessel Bajnokok Ligáját és KEK-et nyert, 2014-ben pedig a nemzetközi szövetség (IHF) a világ legjobb edzőjévé választotta. A szakember szerdán maga jelentette be közösségi oldalán, hogy nyártól Veszprémben dolgozik tovább, ekkor azonban a magyar válogatottról még nem tett említést. A Telekom Veszprém együttesével 2020. június 30-ig kötött szerződést.

A svéd tréner úgy fogalmazott, jelenlegi klubja is profitál a váltásból, vagyis a BL-ezüstérmes Telekom Veszprém kivásárolta németországi szerződéséből. A Telekom Veszprém honlapján délután megerősítették, hogy nyáron távozik a jelenlegi vezetőedző, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, a spanyol Javier Sabaté, akit Vranjes vált és akinek szerződése 2020. június 30-ig szól. „Számos oka van, miért kértem a megállapodásom felbontását, de a legfontosabb a magánéletem, mert a jövőben közelebb élhetek majd a szerbiai családomhoz és a barátaim többségéhez\" – közölte Ljubomir Vranjes.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
2025. november 06., csütörtök

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét

Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét
Hirdetés
Hirdetés