
Fotó: Mediafax
A brassóiak összesen 8 kézilabdázóval erősítettek, köztük Ionela Stancával, aki éppen a nagy riválistól érkezett a Cenk alatti csapathoz, valamint Carmen Amariei Lunguval, aki a Kolozsvári U Jolidont hagyta el a Rulmentul kedvéért. Az erdélyiek magyarországi játékost is igazoltak a Ferencvárostól szerződtetett Juhász Gabriella személyében. Az Oltchim szintén magyarországi kézilabdázókkal erősített: Szűcs Gabriella és Borbás Rita is már a Bajnokok Ligája csoportkörében érdekelt vâlceaiaknál játszik.
Teodor Florescu, a brassóiak finanszírozója szerint csapata jobban igazolt a riválisoknál, így elvárható a győzelem vasárnap. „A második fordulóban már látszott a csapaton, hogy megvan benne az erő, amely az Oltchim legyőzéséhez kell. Nagyon bizakodó vagyok – mondta a befektető, akinek csapata az előző körben 42-29-re verte a vendég Kolozsvárt, ám az első fordulóban csupán döntetlent játszott Nagybányán, ott, ahol múlt héten 4 góllal nyert az eddig hibátlanul teljesítő Oltchim. „Ha valaki felajánlaná nekem a döntetlent, elfogadnám – nyilatkozta a Florescunál jóval óvatosabb Herbert Müller. – Egyértelműen a hazaiak a nagyobb esélyesek, de ettől függetlenül mindent megteszünk a sikerért”. Tisztában volt ezzel Ioan Gavrilescu, az Oltchim elnöke is: „Kiélezett küzdelem várható. Nem előny számukra, hogy a rivális már botlott, sőt: megsebzett állatként fog küzdeni ellenünk”.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.