
Ismét gálázhat az iszonyatos bal kezéről híres, háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely
Fotó: Pál Árpád
Ismét vízbe száll az olimpiai bajnok magyar vízilabdázókból álló Millennium Masters nevű csapat, amely július 31-én a Duna Arénában megmérkőzik a korábbi legnagyobb ellenfelekből álló világválogatottal.
2018. április 05., 13:102018. április 05., 13:10
2018. április 05., 13:182018. április 05., 13:18
A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai aranyérmesek alkotta magyar együttes – amelynek tagjai Kemény Dénes szövetségi kapitány irányításával zsinórban háromszor diadalmaskodtak az ötkarikás játékokon – tavaly veretlenül nyerte meg a 40 év felettiek világbajnokságát a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában. Mérkőzéseit telt ház előtt játszotta.
Fetter Balázs, a XIXO Waterpolo All Star Gála főszervezője az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a vb nézőinek kiemelt figyelme, valamint a csapat változatlanul világszínvonalú játéka adta az ötletet, hogy egy olyan eseményt szervezzenek, amelyen a közönség ismét láthatja a legendás pólósokat. „Szerencsére a magyar csapat tagjai örömmel fogadták az ötletet. Azt pedig, hogy az egykori ellenfeleikből álló világválogatottal mérkőzzenek meg, már közösen találtuk ki” – tette hozzá.
A világválogatottba meghívottak közül már elfogadta a felkérést a szerb Aleksandar Sapic, a horvát Frano Vican, Dubravko Simenc és Igor Hinic, míg a csapatot a partról a legendás Ratko Rudic irányítja. A magyar együttes egyik oszlopos tagja, Kiss Gergely elmondta: tavaly a masters vb-n a vízben és a medencén kívül is nagyszerűen érezték magukat a korábbi játszótársak, akik a szurkolóikra lényegesen több időt tudtak szánni, mint régebben. „Lehetséges ellenfélként két lehetőség volt előttünk: egy maiakból álló csapat vagy egy világválogatott. Végül az utóbbi mellett döntöttünk” – tette hozzá a mai napig aktív élvonalbeli játékos.
„Elég hiú a csapatunk, de ahhoz, hogy a masters vb-n szépen tudtunk játszani, edzenünk is kellett” – árulta el Szécsi Zoltán. Kiemelte: ellentétben a mostani erőállapotával ő személy szerint akkor még edzésben volt, de társai közül többen sok munkát fektettek a vb-felkészülésbe. „Kíváncsi leszek, hogy azok az ellenfeleink, akik korábban a mi szintünkön voltak, mennyire hiúk, mennyire engedték el magukat vagy tartották meg a korábbi fizikai állapotukat” – mondta Szécsi, aki szerint azért nagyszerű ötlet a gála, mert így kénytelenek lesznek százéves korukig megőrizni a formájukat.
Varga Tamás hangsúlyozta: az egyik korosztályos válogatott szövetségi edzőjeként fontosnak tartja, hogy azok a fiatalok is lássák őket a medencében, akik életkoruknál fogva nem követhették figyelemmel élőben a csapat legnagyobb sikereit. „Terveink szerint minden évben lesznek ilyen gálameccsek, ami nagyon fontos a toborzás szempontjából. Bízom benne, megtöltjük a lelátót, ami a sportágnak is jót tesz” – közölte a korábbi védő, aki elmondta, hogy tavaly meglepődött, amikor a mérkőzéseikre tíz perc alatt elfogytak a jegyek, ami jelzi, még mindig ekkora szeretet övezi őket.
Az eseményre a jegyértékesítés május végén indul, míg a csapatok felkészülését a gála internetes felületein lehet majd követni.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!