2012. november 01., 08:292012. november 01., 08:29
A találkozó előtt rövid díjátadót tartottak: itt köszönték meg hivatalosan a román válogatott korábbi szövetségi kapitányának, a magyar Kovács Istvánnak eddigi tevékenységét, majd utódja, Vlad Hagiu – miután szívélyesen gratulált Kovácsnak – a medencébe parancsolta legénységét.
A ráúszásnál még ők örülhettek, ugyanakkor az első gólt a magyarok szerezték: Varga Dániel köszönt be a román kapuba. Ezt követően fivére, Varga Dénes előbb a felső lécre bombázott, majd – miután a másik oldalon is a kapufa hárított egy lövést – másodjára, emberelőnyből már nem hibázott. A román együttes teljesen tanácstalan volt a magyar kapu előtt, Negrean erőtlen lövései nem jelentettek veszélyt.
A második negyed elején a román kapus ismét tehetetlen volt, amikor Kiss Gábor behúzta a kapujába a játékszert. Iosep ötméteresből szépíthetett volna, Baksa azonban két kézzel tornászta ki a kapu közepébe tartó labdát. A magyar együttes továbbra is kiválóan védekezett, így a következő találat ismét Tomescu hálójába esett – Szívós lőtt távolról szépségdíjas akciógólt. Ghiban emberelőnyből szépített, de egy perc sem telt el, és Hárai ismét négygólosra növelte a magyar előnyt.
A harmadik játékrészben a „hagyományt” megtörve a románok szerezték az első találatot – Diaconu volt a „tettes” –, majd, miután látványosan feljavult a védekezésük, Goanţă szép ejtéssel faragott tovább a hátrányukból. A kedélyeket Varga Dániel és Kiss Gábor góljai nyugtatták meg, de a végén Chioveanu mégiscsak a román csapat javára billentette a negyed mérlegét. A finálét döntetlenre hozták a csapatok: öt magyar gólra ugyanannyi román találat érkezett válaszként.
Ez azonban csak arra volt elegendő, hogy megmaradjon az utolsó negyed előtt kialakult háromgólos magyar előny, így Vargáék győzelemmel kezdték a Benedek-érát. „Gratulálok a fiúknak, nagyon lelkesen és magabiztosan játszottak. A győzelem az elején mutatott jó védekezésnek köszönhető, majd a bírók könnyebben adták a kiállításokat, de a döntő helyzetekben mindig gólt tudtunk lőni, és ebből olyan lelkierőt merítettünk, ami segített. Jó kezdet volt, ami mindenkinek önbizalmat adhat” – nyilatkozta a meccs után a magyar szövetségi kapitány, aki a szombati, olaszok elleni hazai összecsapáson már nehezebb meccsre számít.
Világliga-selejtező, C csoport, első forduló: Románia–Magyarország: 9-12 (0-2, 1-3, 3-2, 5-5).
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.