Hirdetés

Visszavágnak a Kékek?

Négy év alatt harmadszor küzd meg egymással a Liverpool és a Chelsea labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája legjobb négy együttese között: a két gárda ma az Anfield Roadon találkozik az elődöntő első mérkőzésén (Pro Tv, 21.45).

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. április 22., 00:002008. április 22., 00:00

Az angol–angol párharcban a statisztika a Liverpool mellett szól, ugyanis a Vörösök mindkét korábbi alkalommal túlléptek a Chelsea-n. A 2004/2005-ös BL-idényben a londoni 0-0-t követően Liverpoolban 1-0-ra nyertek a hazaiak, így a fináléba jutottak, ahol a 3-0-ra is vezető AC Milan sem tudta őket megállítani. A tavalyi elődöntőben ismét találkozott a két együttes: akkor a Chelsea hazai pályán minimális előnyt szerzett, ám a liverpooliak a visszavágón hasonló arányú győzelmet arattak, majd hosszabbítás és büntetőrúgások után felülmúlták riválisaikat. A tavalyi döntőben azonban visszavágott a korábban legyőzött AC Milan, így a Liverpool öt végső sikerrel maradt a legrangosabb európai kupasorozatban. A két elődöntős párharc között a két angol csapat a 2005/2006-os idény csoportkörében is összetalálkozott: akkor egyik találkozón sem született gól.

A Chelsea még adós maradt szurkolóinak a BL-, illetve BEK-sikereket tekintve. A Kékek a Vörösökkel szemben elvesztett két elődöntőn kívül 2004-ben is a legjobb négy közé jutottak, ám a Monaco megállította őket, így történetük során még döntőbe sem jutottak. A Liverpool ezzel szemben nyolc eddigi elődöntős próbálkozásából hétszer sikerrel járt. Egyetlen kudarca első próbálkozásához kötődik – 1965-ben az Internazionale ütötte el a döntős szerepléstől.

Ami a Chelsea mellett szólhat, az a bajnokságban nyújtott forma: míg a londoniak jelenleg a Premier League 2. helyén állnak, és még van esélyük az első hely megszerzésére, a liverpooliak 4.-ek. A két csapat háromszor találkozott egymással ebben az idényben a hazai porondon: a bajnokságban két gól nélküli döntetlent játszottak, a Ligakupa negyeddöntőjében pedig 2-0-s Chelsea-siker született. A nemzetközi és a hazai sorozatokat tekintve a 151. Liverpool–Chelsea összecsapás következik: korábban 67 liverpooli diadal mellett 52-szer a Chelsea nyert, 31-szer pedig döntetlennel zárult az angol élcsapatok párharca.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés