Hirdetés

Visszalépett a Super Aguri

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Csak húsz autó áll rajthoz a hétvégi Forma–1-es Török Nagydíjon, miután a mezőny legkisebb csapata, a japán Super Aguri tegnap bejelentette: pénzügyi nehézségek miatt visszalép a versenyzéstől.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. május 07., 00:002008. május 07., 00:00

A Honda által támogatott istálló – amely a brit Anthony Davidsont és a japán Szato Takumát foglalkoztatta – az egyik főszponzor távozása miatt hónapok óta küzdött a túlélésért, de több befektetőcsoporttal is hiába folytatott tárgyalásokat. Az Aguri a pilóták és a konstruktőrök pontversenyében sem szerzett pontot, ami tovább nehezítette a csapat sorsát, mivel azon istállók szállítási és utazási költségeit, amelyek akár egyetlen pontot is szereznek, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) állja. A mostani radikális döntés közvetlen oka az, hogy a Honda nem fogadta el a vevőként jelentkező Weigl Group utolsó pillanatban beérkező ajánlatát. 39 nagydíja alatt a Super Aguri összesen 4 pontot gyűjtött. A csapat a 2007-es Kanadai GP-n érte el a legjobb eredményét, ahol Szato 6. lett.

Az istálló anyagi helyzete még tavaly rendült meg, amikor egyik szponzora, az SS United szerződését megszegve leállította a kifizetéseket. A Super Aguri részvételét már a legutóbbi versenyen, a Spanyol Nagydíjon is a Honda finanszírozta, de a japán vállalat most úgy döntött, a továbbiakban nem hajlandó megosztani az erőforrásait gyári csapata és a gyengén teljesítő magánistálló között. A vásárolt karosszériákra vonatkozó feltételek megváltozása is megnehezítette, hogy a csapat új partnereket találjon. A Force India jogelődje, a Spyker ugyanis még tavaly panaszolta be a Super Agurit és a Toro Rossót, amiért a két csapat másoktól vásárolt autóval indul a versenyeken. Mivel 2009-től minden istállónak önálló konstruktőrré kell válnia, a Super Aguri viszont mind a karoszszériát, mind a motort a Hondától kapta, és nem rendelkezett önálló tervezői apparátussal, a kilátásai eleve kedvezőtlenek voltak.

Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy egy istállónak anyagi okok miatt vissza kellett lépnie: az Alain Prost által irányított Prost Peugeot öt Forma–1-es idény után fizetésképtelenné vált, és röviddel a szezonkezdet előtt föl kellett számolni. A mezőnynek egyébként idén a tervek szerint 12 csapatból kellett volna állnia, miután azonban a közelgő kasztnivásárlási tilalom miatt a David Richards által irányított Prodrive sem tudta elindítani a programját, és most a Super Aguri is kiszállt, az F–1-ben csak 10 istálló maradt. Legutóbb 2005-ben volt ilyen csekély a létszám.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés