
Fotó: MTI
Magabiztos győzelemmel kezdte meg hétvégén a Bajnokok Ligája-szereplést a Győri ETO női kézilabdacsapata, amely hazai pályán 31-19-re legyőzte a dán Midtjylland együttesét.
2016. október 16., 17:002016. október 16., 17:00
A magyar csapat immár román szövetségi kapitányként is tevékenykedő spanyol vezetőedzője, Ambros Martín szerint tanítványai nem felejtették el az északiak elleni tavalyi nehézségeiket, ezért már az első pillanattól kezdve teljes fordulatszámon „pörgették” a védelmet és az ellentámadásokat. A szakember rámutatott arra is, hogy bár vendégeik két kulcsembere hiányzott, mégis voltak pillanatok, amikor megdolgoztatták a győri kapusokat. A magyar bajnok legközelebb Oroszországban lép pályára annak a Rosztov-Donnak a vendégeként, amely vasárnap este a címvédő Bukaresti CSM-vel játszik a C csoportban.
Romániát, mint ismeretes, idén csak a fővárosi együttes képviseli a legrangosabb kupasorozatban, miközben Magyarországról a Ferencváros is a főtáblán érdekelt, ahol egy Szkopjéban kiharcolt, Vardar elleni bravúros, 27-27 arányú döntetlennel kezdett a B csoportban. Itt a mezőny élére az Asztrahanocska ugrott a Lipcse fellett aratott 27-24-es győzelmével. Az A jelű négyesben a Cristina Neagut foglalkoztató Buducsnoszt 21-19-re legyőzte a vendég Metz alakulatát; a D kvartett első fordulójában: Esbjerg–Krim Mercator 35-25 és Larvik–Savehof 22-25.
A női kézilabdázók számára hétvégén rendezték az EHF-kupa második selejtezőkörének első mérkőzéseit, ahol a Brăila 27-15-re nyert a fehéroroszországi Gomel vendégeként, a CSM Roman viszont 27-25-re kikapott hazai pályán a Székesfehérvári Alba KC-től, a Brassói Corona pedig a németországi Bietighein ellen maradt alul 37-24-re. A visszavágókat jövő hétvégén rendezik.
A férfiak EHF-kupájában már kialakult a harmadik kör mezőnye, ám oda meglepetésre már nem kvalifikált a Bukaresti CSM, mert hiába nyert korábban hazai pályán 29-23-ra és vezetett most idegenben is a Zamet ellen, a szörnyen rossz második félidős teljesítmény miatt ellenfele 27-21-re nyerni tudott. A horvát csapat így 50-50-es összesítettel, idegenben lőtt több góllal lépett tovább, miközben Románából már csak az Arendalt búcsúztató Temesvári Poli maradt versenyben ebben a sorozatban.
A Bajnokok Ligájában sem volt sikeres hétvége a fővárosiaknak, mert a Dinamo – a portugáliai Braga ABC vendégeként jegyzett 34-32-es végeredménnyel – elszenvedte első vereségét a D csoportban. Az A csoportban érdekelt Veszprém is lejátszotta negyedik fordulós összecsapását, amelyet hazai közönsége előtt 21-19-re nyert meg a Kiel ellen.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!