Az előzetes várakozásokhoz képest csalódást keltő volt a spanyol labdarúgó-válogatott kolozsvári vendégjátéka: Románia legjobbjai ellen vasárnap csak gól nélküli döntetlenre futotta erejükből. Ezzel szemben az Anghel Iordănescu vezette tizenegy meglepően jól teljesített – akár a győzelmet is megszerezhették volna. Az új sétatéri stadionban viszont nézőcsúcsot döntöttek: 29 ezer ember látogatott ki a mérkőzésre.
2016. március 28., 15:052016. március 28., 15:05
2016. március 28., 15:082016. március 28., 15:08
Annak ellenére, hogy korábban a rekordot jelentő két óra leforgása alatt minden jegy elkelt, jó néhány szék mégis üresen maradt – feltehetően a jegyüzérek túl sokat kértek a Facebook közösségi oldalon hirdetett belépőkért. Pedig ritka esemény zajlott Kolozsváron: a román futballválogatott történelme során mindössze harmadik alkalommal játszott a kincses városban.
A mérkőzés
A két szövetségi kapitány mérkőzést megelőző sajtótájékoztatója után már sejteni lehetett, hogy nem a legerősebb összeállításában lép pályára a spanyol válogatott. Vicente del Bosque ugyanis már egy nappal a kezdő sípszó előtt jelezte, hogy ezúttal azok a játékosok kapnak lehetőséget a bizonyításra, akik nem szerepeltek a hétközi, Olaszország elleni mérkőzésen; Sergio Ramos már el se jött Kolozsvárra.
Így nem volt meglepetés, hogy Gerard Pique volt az egyetlen, aki ezúttal is kezdőként lépett pályára. Persze világsztárból így se volt hiány: a kapuban De Gea helyett Iker Casillas kezdett, de Jordi Alba, a Barcelona szélső védője, no meg a katalánoktól Londonba, a Chelsea-hez igazolt Pedro, illetve David Silva, a Manchester City játékmestere is a kezdőben kapott helyet. A második félidőben csereként lépett pályára Fabregas, Mata, Morata és Isco az ismertebb nevek közül.
A spanyol futball erejére egyébként Anghel Iordănescu is rámutatott, amikor a sajtótájékoztatóján elmondta: az Európa-bajnoki selejtezők és azt követő barátságos mérkőzéseken összesen 45 játékost vetettek be az ibériaiak. Az előzetes esélyekről sok mindent elmond, hogy fotósok túlnyomó többsége inkább a román kapu mögött foglalt helyett, abban a reményben, hogy lencsevégre kaphat egy gólt.
A mérkőzés első három percében még beszorult saját térfelére a román válogatott, de utána lendületes, veszélyes ellentámadásokat vezettek az ellenfél kapujára, amelyet Stanciu – a mérkőzés legjobbja – három alkalommal is eltalált, így szükségük volt a spanyoloknak Casillas bravúrjaira is. A helyzeteiket ugyanis ők is kihagyták: az első félidőben Pedro, a másodikban Pique nem tudta értékesíteni ziccerét. A vendégek megszokott rövid passzos játéka többnyire a tizenhatosig működött, a kapu előtti gyors kényszerítők viszont vagy pontatlanok voltak, vagy jól zárt a román védelem. Ráadásul Florin Andone az 56. percben szinte száz százalékos ziccerben mellé lőtt. Fabregas, Morata és Mata beállásával megélénkült a spanyolok támadójátéka is, de hiába próbálták megnyerni a hajrában a mérkőzést, nem maradt rá elég idejük.
A lelátó „büszke népe”
Látnivaló egyénként a lelátón is akadt: a csapatok bevonulásakor igencsak látványosan villogtak a vakuk a sajtópáhollyal szembeni oldalon. A mérkőzésre a Kolozsvári CFR idegenlégiósai is kiváncsiak voltak: közvetlenül a sajtópáholy fölött ott ült Carter, Cristian, Juan Carlos és később megérkezett Petrucci is. Mindezt azért volt alkalmunk megfigyelni, mert már egy órával a kezdés előtt megérkeztünk a stadionba. Akkor még hosszú, tömött sorokban várakoztak a nézők a belépésre.
A kezdőrúgás előtt egy igazán kínos jelenetre is sor került. A nemrég elhunyt holland futball-legenda, Johan Cruyff emlékére tartott egyperces gyászszünet közben, az egyik román ultra elüvöltötte magát, hogy Cristi! – erre társai röhögésbe törtek ki, ami szinte végigfutott a lelátón.
A 6. percben is éreztették jelenlétüket az ultrák – ezúttal a „ki a magyarokkal az országból\" rigmussal. Meglepő módon ezt többet nem ismételték a mérkőzés folyamán, ellenben annál inkább bírálták – a tőlük megszokott vulgáris stílusban – a Román Labdarúgó-szövetséget. A közönség többi része ugyanakkor füttyszóval jelezte: nem érzi ideillőnek a kritikát. A második félidőben viszont már a fotós kollégák is inkább a nézőteret fényképezték néhány percig. Az ultráknak ugyanis sikerült valahogy tüzet gyújtaniuk a lelátón, ami szerencsére ártalmatlannak bizonyult. A mérkőzés lendülete addigra egyébként annyira alábbhagyott, hogy a nézők mexikói hullámzással szórakoztatták magukat.
A rendezés
Az események krónikájához hozzátartozik, hogy az eredeti tervek szerint a spanyol válogatott hivatalos edzése nyilvános lett volna a nagyközönség számára, egyfajta gesztusként a belépőhöz nem jutó kolozsvári szurkolók számára.
A rendvédelmi szervek pénteki sajtózótájékoztatóján azonban kiderült, a román hatóságok kifejezett kérésére a spanyolok elálltak ettől a szándékuktól, így a hivatalos edzésnek csak az első 15 perce volt nyilvános, és az is kizárólag a sajtó számára. A hiába reménykedő szurkolóknak vigasztalásként eláruljuk: nem volt túl látványos az a negyedóra. Ráadásul azt is a sajtópáholyból engedték végignézni, ami elég messze van a pályától, miközben a spanyol válogatott a pálya túlsó oldalán végezte a bemelegítést.
Nekünk azonban a leginkább azért támadt hiányérzetünk, mert annak dacára, hogy állítólag 30–40 spanyol szurkolót is vártak a mérkőzésre, hiába kutattuk át értük a belvárost és a Sétateret: nem sikerült nyomukra bukkannunk. Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogy tetszik neki Kolozsvár és mit várnak az Európa-bajnokságtól.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.
szóljon hozzá!