Keddtől vasárnapig rendezik meg a férfi vízilabda-világliga nyolc csapatot – benne a világbajnok magyar válogatottat – felvonultató olaszországi szuperdöntőjét, amelynek győztese jogot szerez a részvételre a jövő nyári riói olimpián. Emellett anyagilag sem jár rosszul a nyertes: a finálé legjobbja 100 ezer dollárt kap.
2015. június 22., 16:432015. június 22., 16:43
Benedek Tibor (képünkön) a Vlv.hu szakportál Bergamóból tudósító munkatársának az indulás előtt azt nyilatkozta, hogy nem csak a helyezés szempontjából nagy a tétje a tornának.
„Tudjuk, hogy a hat meccs alatt összeszokik annyira a csapat, hogy a 13 játékosnak már van egy kis előnye a többiekkel szemben. Ezért is jelentett nagyon nagy felelősséget ennek a mostani 13-nak a kiválasztása” – fogalmazott a kapitány. A magyar csapat négyesében kapott helyet a brazil és a kínai együttes mellett az olimpiai bajnoki címvédő horvát válogatott. A B csoport tagja Ausztrália, Szerbia, az Egyesült Államok és Olaszország.
Magyarország sorrendben Kínával, Horvátországgal és Brazíliával mérkőzik meg a keddtől csütörtökig zajló csoportkörben. Pénteken játsszák a negyeddöntős mérkőzéseket, szombaton az elődöntős párharcokat, s vasárnap lesznek a helyosztók, köztük a bronzmeccs és a döntő.
A versenysorozat selejtezőjéhez hasonlatosan a szuperdöntőben is minden meccsen győztest kell hirdetni. A rendes játékidőben elért siker három pontot ér, döntetlennél ötmétereseket dobnak, ebben az esetben a győztes két ponttal gazdagodik, s a vesztes is kap egy pontot.
A szuperdöntő első helyezettje a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA korábbi bejelentése szerint indulhat a 2016-os riói olimpián. A pénzdíjas torna győztese 100 ezer dollárt kap, az ezüstérmesnek 70 ezer, a bronzérmesnek 50 ezer, a negyediknek 35 ezer, az ötödiknek 30 ezer, a hatodiknak 25 ezer, a hetediknek 20 ezer, a nyolcadiknak pedig 15 ezer dollár jár.
A magyar vl-keret, kapusok: Decker Attila, Nagy Viktor. Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Német Toni, Salamon Ferenc, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!