A magyar válogatott irányító bokasérülés miatt kénytelen kihagyni a vasárnapi oroszországi összecsapást, illetve a gyõri visszavágón is hiányozni fog. Görbicz a hétvégi Magyar Kupa döntõjében sérült meg, amelyet csapata végül megnyert a Dunaferr ellen, zsinórban negyedszer hódítva el a trófeát. Konkoly Csaba vezetõedzõ elõször ünnepelt a gyõriekkel. „Örökké emlékezetes lesz az elsõ trófeám az ETO-val, negatív és pozitív értelemben egyaránt. Görbicz Anita sérülésével vezéráldozattal nyertünk, ezután nélküle is meg kell oldanunk feladatainkat. A BL-ben gyakorlatilag az orosz válogatott vár ránk, így nagyon nehéz dolgunk lesz, viszont biztos, hogy az ellenfél is így gondolja” – fogalmazott Konkoly Csaba, akinek csapata zsinórban másodszor jutott a BL elõdöntõjébe. A Zvezda nemzetközi szereplésének második évében jutott a BL legjobb négy csapata közé – tavaly az EHF-kupában senki sem tudta megállítani.
A KEK-ben idén is van román csapat a legjobb négy között: míg tavaly a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim megnyerte a sorozatot, idén a Brassói Rulmentul pályázik a címre. Az erdélyiek a baszk Akaba Bera Bera együttesével küzdenek meg a döntõbe jutásért, amely tavaly, története legjobb eredményét elérve megnyerte a Spanyol Kupát, a bajnokságban pedig az 5. helyen végzett. „Az Akaba a spanyolok egyetlen még talpon maradt képviselõje a nemzetközi porondon, így biztos, hogy nagy bennük a bizonyítási vágy. Nehéz meccs vár ránk, de mi már hozzászoktunk ezekhez. Ha nem könnyelmûsködünk, akkor idegenben is legyõzhetjük õket” – nyilatkozta Mariana Tîrcã, a brassóiak trénere.
P. A.
Nõi európai kézilabdakupák, elõdöntõ, 1. mérkõzések, Bajnokok Ligája, vasárnap: Zvezda Zvenyigorod–Gyõri Audi ETO KC, Lada Toljatti–Hypo Niederösterreich (sport.ro, 13.00). KEK, szombat: Akaba Bera Bera–Brassói Rulmentul (sport.ro, 17.30), Kaproncai Podravka–Larvik. EHF-kupa, vasárnap: Dunaferr–Itxako-Navarra, Ikast Bording–Dinamo Volgográd.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.