Versenynaptár: Kolozsvár ad otthont két rangos nemzetközi sporteseménynek 2017-ben

Versenynaptár: Kolozsvár ad otthont két rangos nemzetközi sporteseménynek 2017-ben

Magyar szempontból a július második felében Budapesten és Balatonfüreden rendezendő vizes világbajnokság lesz a legjelentősebb sportesemény 2017-ben, de minden bizonnyal nagy érdeklődésre tart majd számot a nyár végén a fővárosban esedékes cselgáncs-vb is – írja összesítésében az MTI.

Krónika

2017. január 03., 23:182017. január 03., 23:18

Győrben Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált rendeznek július utolsó napjaiban, és ugyancsak ebben a nyár közepi időszakban, 28-tól 30-ig lesz a Forma–1-es hétvége a mogyoródi Hungaroringen. A túraautó-világbajnokság rendszerint szintén sok nézőt vonzó Magyar Nagydíját ugyanott május közepén bonyolítják le. Ismét Budapest ad otthont a női kézilabda-Bajnokok Ligája négyes döntőjének május elején, nem sokkal később pedig az új Dagály Uszodakomplexum lesz a helyszíne a férfi vízilabda-BL hatos fináléjának.

A nemzetközi sportvilág Kolozsvárra is odafigyel 2017-ben, hiszen áprilisban torna-Európa-bajnokságnak, augusztus végétől pedig férfi kosárlabda-Európa-bajnoki mérkőzéseknek ad otthont a kincses város. A külföldi események közül a jórészt júniusban sorra kerülő oroszországi labdarúgó Konföderációs Kupa mellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptemberi, limai kongresszusa emelkedik ki, amelyen eldől, hogy Budapest, Los Angeles vagy Párizs rendezheti-e meg a 2024-es nyári olimpiát. Alább közöljük a várható magyarországi és a jelentősebb, illetve magyar vonatkozású nemzetközi sportesemények 2017-es versenynaptárát.

Január
2-14. Dakar Rali
4. Síugró négysáncverseny, Innsbruck
6. Síugró négysáncverseny, Bischofshofen
6-8. Gyorskorcsolya Európa-bajnokság, Heerenveen
9-10. FIFA végrehajtó bizottsági ülés, Zürich
9. FIFA-gála, Zürich
11-29. Férfi kézilabda-világbajnokság, Franciaország
12. Az Év Sportolója gála, Nemzeti Színház
13-15. Rövid pályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság, Torino
14-II. 5. Labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája, Gabon
16-29. Tenisz Australian Open, Melbourne
25-29. Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság, Ostrava
27-29. Szánkó-világbajnokság, Innsbruck

Február
I. 14-5. Labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája, Gabon
5. Amerikaifutball, NFL Super Bowl, Houston
6-19. Alpesi sí világbajnokság, St. Moritz
9-12. Gyorskorcsolya távonkénti világbajnokság, Kangneung
9-19. Sílövő-világbajnokság, Hochfilzen
13-23. Bob és szkeleton-világbajnokság, Königssee
14-15. Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések
16. Labdarúgó Európa Liga, 16 közé jutásért, első mérkőzések
21-22. Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések
21-III. 5. Északisí-világbajnokság, Lahti
23. Labdarúgó Európa Liga, 16 közé jutásért, visszavágók
25-26. Gyorskorcsolya sprint világbajnokság, Calgary

Március
II. 21-5. Északisí-világbajnokság, Lahti
3-5. Fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság, Belgrád
4-5. Gyorskorcsolya összetett világbajnokság, Hamar
6-12. Légfegyveres Európa-bajnokság, Maribor
6-19. Síakrobatika- és hódeszka-világbajnokság, Sierra Nevada
7-8. Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók
9. Labdarúgó Európa Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések
10-12. Rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság, Rotterdam
14-15. Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók
16. Labdarúgó Európa Liga, nyolcaddöntő, visszavágók
18-26. Női curling-világbajnokság, Peking
25. Labdarúgó vb-selejtező: Portugália-Magyarország
24-26. Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Melbourne
26. Mezeifutó világbajnokság, Kampala
29-IV. 2. Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság, Helsinki

Április
III. 29-2. Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság, Helsinki
1-9. Súlyemelő Európa-bajnokság, Split
1-9. Férfi curling-világbajnokság, Edmonton
2. Oxford-Cambridge evezős verseny, London
5. UEFA-kongresszus, Helsink
7-9. Forma-1, Kínai Nagydíj, Sanghaj
11-12. Labdarúgó Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések
12-16. Pályakerékpáros-világbajnokság, Hongkong
13. Labdarúgó Európa Liga, negyeddöntő, első mérkőzések
14-16. Forma-1, Bahreini Nagydíj, Szahír
18-19. Labdarúgó Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók
19-23. Torna, Európa-bajnokság, Kolozsvár
20. Labdarúgó Európa Liga, negyeddöntő, visszavágók
20-23. Cselgáncs Európa-bajnokság, Varsó
22-28. Jégkorong divízió I/A-világbajnokság, Kijev
22-29. Vegyespáros curling-világbajnokság, Lethbridge
25-30. Tollaslabda, Európa-bajnokság, Kolding
29-30. Duatlon Európa-bajnokság, Soria
28-30. Forma-1, Orosz Nagydíj, Szocsi

Május
2-3. Labdarúgó Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzések
2-7. Birkózó Európa-bajnokság, Újvidék
4. Labdarúgó Európa Liga, elődöntő, első mérkőzések
5-21. Jégkorong-világbajnokság, Köln és Párizs
5-28. Kerékpár, Giro d\'Italia
6-7. Női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő, Budapest
9-10. Labdarúgó Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágók
11. Labdarúgó Európa Liga, elődöntő, visszavágók
12-14. Asztalitenisz női BL és ETTU Kupa, döntők
12-14. Forma-1, Spanyol Nagydíj, Montmelo-Barcelona
12-14. Túraautó-világbajnokság, Magyar Nagydíj, Hungaroring
19-21. Ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság, Budapest
24. Labdarúgó Európa Liga-döntő, Solna
25-27. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, Final Six, Budapest
26-28. Kajak-kenu, gyorsasági világkupa, Szeged
27-28. Aquatlon Európa-bajnokság, Pozsony
27-28. Evezős Európa-bajnokság, Racice (Csehország)
26-28. Forma-1, Monacói Nagydíj
29.-VI. 5. Asztalitenisz egyéni világbajnokság, Düsseldorf
29.-VI. 11. Roland Garros, Párizs
31. Labdarúgó Magyar Kupa-döntő, Groupama Aréna

Június
Férfi ökölvívó Európa-bajnokság - később kijelölendő időpontban
V. 29-5. Asztalitenisz egyéni világbajnokság, Düsseldorf
V. 29-11. Roland Garros, Párizs
3. Labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő, Cardiff
3-4. Férfi kézilabda Bajnokok ligája, négyes döntő, Köln
6-11. Női vízilabda világliga szuperdöntő
9. Labdarúgó vb-selejtező: Andorra-Magyarország, Andorra La Vella
9-11. Forma-1, Kanadai Nagydíj, Montreal
10. Triatlon középtávú Európa-bajnokság, Herning
10-11. Asztalitenisz Extraliga, négyes döntő (később kijelölendő helyszínen)
16-18. Triatlon Európa-bajnokság, Kitzbühel
16-18. Német túraautó-bajnokság, Magyar Nagydíj, Hungaroring
16-25. Női kosárlabda Európa-bajnokság, Csehország
17-VII. 2. Labdarúgó Konföderációs Kupa, Oroszország
20-25. Férfi vízilabda világliga döntő
12-17. Vívó Európa-bajnokság, Tbiliszi
24-25. Triatlon sprint Európa-bajnokság, Düsseldorf
23-25. Forma-1, Európa Nagydíj, Baku
27-28. Labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzések
29. Labdarúgó Európa Liga-selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzések
27-VII. 2. Kerékpár, Tour de Hongrie
30-VII. 2. Motorcsónak F-500 világbajnokság, F-250 és F-125 Európa-bajnokság, Baja

Július
VI. 17-2. Labdarúgó Konföderációs Kupa, Oroszország
VI. 27-2. Kerékpár, Tour de Hongrie
1-23. Kerékpár, Tour de France
3-16. Wimbledoni teniszbajnokság, London
4. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj, Székesfehérvár
4-5. Labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló, visszavágók
6. Labdarúgó Európa Liga-selejtező, 1. forduló, visszavágók
7-9. Forma-1, Osztrák Nagydíj, Spielberg
7-26. Labdarúgó Arany Kupa, Egyesült Államok
11-12. Labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzések
13. Labdarúgó Európa Liga-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzések
14-16. Kajak-kenu Európa-bajnokság, Plovdiv (Bulgária)
14-30. Vizes világbajnokság, Budapest
14-16. Forma-1, Brit Nagydíj, Silverstone
16-VIII. 6. Női labdarúgó Európa-bajnokság, Hollandia
17-24. Öttusa Európa-bajnokság, Minszk
18-19. Labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágók
19-26. Vívó-világbajnokság, Lipcse
20. Labdarúgó Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágók
20-30. Világjátékok, Wroclaw
21-VIII. 4. Sportlövő Európa-bajnokság, Baku
23-29. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, Győr
25-26. Labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzések
27. Labdarúgó Európa Liga-selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzések
28-30. Forma-1, Magyar Nagydíj, Mogyoród

Augusztus
VII. 16-6. Női labdarúgó Európa-bajnokság, Hollandia
1-2. Labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, visszavágók
2-6. Kerékpár, országúti Európa-bajnokság, Herning
3. Labdarúgó Európa Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágók
4-13. Atlétikai világbajnokság, London
7-14. Junior öttusa-világbajnokság, Székesfehérvár
9. Labdarúgó Európai Szuperkupa, Szkopje
15-16. Labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, 4. forduló, első mérkőzések
17. Labdarúgó Európa Liga-selejtező, 4. forduló, első mérőzések
18-27. Aquatlon-, duatlon- és hosszútávú triatlon-világbajnokság, Penticton
19-30. Nyári Universiade, Tajpej
19-IX. 10. Kerékpár, Vuelta a Espana
21-25. Íjászat, történelmi Európa-bajnokság, Kecskemét
21-27. Tollaslabda-világbajnokság, Glasgow
21-28. Öttusa-világbajnokság, Kairó
21-26. Birkózó-világbajnokság, Párizs
22-23. Labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, 4. forduló, visszavágók
22-27. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság, Göteborg
23-27. Kajak-kenu világbajnokság, Racice (Csehország)
24. Labdarúgó Európa Liga-selejtező, 4. forduló, visszavágók
25-27. Forma-1, Belga Nagydíj, Spa
28-IX. 10. Tenisz US Open, New York
28-IX. 3. Cselgáncs-világbajnokság, Budapest
30-IX. 3. Ritmikus gimnasztika világbajnokság, Pesaro
31. Labdarúgó vb-selejtező: Magyarország-Lettország, Groupama Aréna
31-IX. 17. Férfi kosárlabda Európa-bajnokság, Kolozsvár, Isztambul, Tel-Aviv, Helsinki

Szeptember
VIII. 19-10. Kerékpár, Vuelta a Espana
VIII. 28-10. Tenisz US Open, New York
VIII. 28-3. Cselgáncs-világbajnokság, Budapest
VIII. 31-17. Férfi kosárlabda Európa-bajnokság, Kolozsvár, Isztambul, Tel-Aviv, Helsinki
1-10. Vitorlázó Finndingi-világbajnokság, Balatonföldvár
1-3. Forma-1, Olasz Nagydíj, Monza
3. Labdarúgó vb-selejtező: Magyarország-Portugália, Groupama Aréna
4-9. Szörf raceboard Európa-bajnokság, Balatonfüred
5-10. Kerékpár, hegyi világbajnokság, Cairns (Ausztrália)
9. Triatlon hosszú távú Európa-bajnokság, Amszterdam
12-13. Labdarúgó Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló
14. Labdarúgó Európa Liga, csoportkör, 1. forduló
13. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kijelöli a 2024-es nyári játékok helyszínét, Lima
13-17. Asztalitenisz csapat Európa-bajnokság, Luxembourg
14-17. Triatlon világbajnoki sorozat döntője, Rotterdam
15-17. Forma-1, Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
17-24. Kerékpár, országúti világbajnokság, Bergen
20-24. Kettesfogathajtó-világbajnokság, Lipica
20-X. 1. Női röplabda Európa-bajnokság, Baku, Tbiliszi, Gandzsa
22-24. Aerobik Európa-bajnokság, Ancona
22-30. Férfi ökölvívó világbajnokság, Hamburg
24-X. 1. Evezős világbajnokság, Sarasota (Egyesült Államok)
26-27. Labdarúgó Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló
28. Labdarúgó Európa Liga, csoportkör, 2. forduló

Október
IX. 24-1. Evezős világbajnokság, Sarasota (Egyesült Államok)
IX. 29-1. Forma-1, Malajziai Nagydíj, Sepang
2-8. Torna, világbajnokság, Montréal
7. Labdarúgó vb-selejtező: Svájc-Magyarország
6-8. Forma-1, Japán Nagydíj, Szuzuka
10. Labdarúgó vb-selejtező: Magyarország–Feröer-szigetek, Groupama Aréna
14. Triatlon Ironman-világbajnokság, Hawaii
15-22. Íjászat, pálya-vb, Mexikóváros
17-18. Labdarúgó Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló
19. Labdarúgó Európa Liga, csoportkör, 3. forduló
19-22. Akrobatikus torna Európa-bajnokság, Rzeszów
20-22. Forma-1, Egyesült Államok Nagydíja, Austin
23-29. Tenisz WTA-világbajnokság, Szingapúr
27-29. Forma-1, Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
31-XI. 1. Labdarúgó Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló

November
2. Labdarúgó Európa Liga, csoportkör, 4. forduló
6-14. Labdarúgó vb-pótselejtezők
10-12. Női tenisz Fed Kupa-döntő
10-12. Forma-1, Brazil Nagydíj, Sao Paulo
12-19. Férfi tenisz ATP-világbajnokság, London
17-25. Curling Európa-bajnokság, St. Gallen
21-22. Labdarúgó Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló
23. Labdarúgó Európa Liga, csoportkör, 5. forduló
24-26. Férfi tenisz Davis Kupa-döntő
24-26. Forma-1, Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
28-XII. 5. Súlyemelő-vb, Anaheim

December
Asztalitenisz Top 12-bajnokság (később kijelölendő időpontban és helyszínen)
1. A 2018-as labdarúgó-vb csoportjainak sorsolása
1-17. Női kézilabda-világbajnokság, Németország
5-6. Labdarúgó Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló
7. Labdarúgó Európa Liga, csoportkör 6. forduló
6-16. Labdarúgó klubvilágbajnokság, Egyesült Arab Emírségek
10. Mezeifutó Európa-bajnokság, Somorja
13-17. Rövid pályás úszó Európa-bajnokság, Koppenhága

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 09., szombat

Eddig kettőből kettő: Szaúd-Arábiában sem talált legyőzőre Verstappen, kettős Red Bull-győzelem született

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon Dzsiddában.

Eddig kettőből kettő: Szaúd-Arábiában sem talált legyőzőre Verstappen, kettős Red Bull-győzelem született
2024. március 09., szombat

Beszólt Emil Boc a Sepsi OSK győzelme miatt, perrel fenyegeti a ploieşti-i futballcsapat

Perrel fenyegetőzik a Petrolul Ploieşti, miután Emil Boc, Kolozsvár polgármestere éles támadást intézett a futballcsapat ellen.

Beszólt Emil Boc a Sepsi OSK győzelme miatt, perrel fenyegeti a ploieşti-i futballcsapat
2024. március 08., péntek

Négy másik ország mellett Románia is otthont ad a 2026-os női kézilabda Eb meccseinek, erdélyi és partiumi helyszín is lesz

Csehország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Törökország szervezheti meg a 2026-os női kézilabda Európa-bajnokságot – tájékoztatott pénteken az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) döntéséről a román szakszövetség.

Négy másik ország mellett Románia is otthont ad a 2026-os női kézilabda Eb meccseinek, erdélyi és partiumi helyszín is lesz
2024. március 08., péntek

Elfogadta a felajánlott szabadkártyát, két hét múlva újra játszik Simona Halep

Simona Halep kétszeres Grand Slam-győztes román teniszező megerősítette csütörtök este, hogy részt vesz a két hét múlva kezdődő WTA-1000-es besorolású miami tornán.

Elfogadta a felajánlott szabadkártyát, két hét múlva újra játszik Simona Halep
2024. március 05., kedd

Nekifogtak az első új stadion építésének Temesváron, Váradon még csak „helyzetbe kerültek”

„Ezen a napon igazából újjászületik a teljes temesvári labdarúgás” – közölte Dominic Fritz polgármester, miközben maga is ásót ragadott, hogy jelképesen megnyissa az új stadion építőtelepét. Nagyváradon is előrelépés történt az új aréna ügyében.

Nekifogtak az első új stadion építésének Temesváron, Váradon még csak „helyzetbe kerültek”
2024. március 05., kedd

Nagy fordítás: kilenc hónapra csökkentették Simona Halep eltiltását

Négy évről kilenc hónapra csökkentette Simona Halep versenyzési engedélyének doppingvétség miatt elrendelt felfüggesztését a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

Nagy fordítás: kilenc hónapra csökkentették Simona Halep eltiltását
2024. március 05., kedd

Erdélyi sportsikerek a jubileumi Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem versenyzői, a marosvásárhelyi Tragumúrák csapata, valamint a Nagyváradi Egyetem képviselői is díjnyertesen tértek haza a múlt héten szervezett 15. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájáról (KEK).

Erdélyi sportsikerek a jubileumi Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján
2024. március 02., szombat

Red Bull-fölénnyel indult a Forma–1-es világbajnokság a Közel-Keleten

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott szombaton a Forma–1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjon, Szahírban.

Red Bull-fölénnyel indult a Forma–1-es világbajnokság a Közel-Keleten
2024. február 28., szerda

Megszólalt Milák Kristóf: a versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker része lehet

A versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker egyik része lehet – jelentette ki Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, aki hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elöl.

Megszólalt Milák Kristóf: a versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker része lehet
2024. február 28., szerda

A Bahreini Nagydíj szabadedzéseivel elrajtol a rekord hosszú 75. Forma-1-es szezon

A Forma-1-es Bahreini Nagydíj csütörtöki szabadedzéseivel hivatalosan is elrajtol a világbajnoki sorozat 75. szezonja, melynek első két futamát a megszokottaktól eltérően szombaton rendezik majd.

A Bahreini Nagydíj szabadedzéseivel elrajtol a rekord hosszú 75. Forma-1-es szezon
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM