2008. november 17., 16:292008. november 17., 16:29
Ezek szerint a táblázatot veretlenül vezető partiumiak 4 pontos előnnyel rendelkeznek a Dinamóval szemben az alapszakasz küzdelmeinek első fele után, míg a hétvégén a Rapidot kétszer is legyőző Steaua 5 pontos lemaradással követi az éllovast.
Az első nagyváradi összecsapást a hazaiak kezdték jobban: félidőben 4-2-re vezettek - a CSM utolsó gólja a második negyed utolsó pillanataiban esett. A Dinamót azonban ez nem törte meg, s a harmadik játékrész elteltével már 6-5-re vezetett. Kádár Kálmán azonban megfordította az eredményt, de a vége döntetlen lett. Nem úgy, mint a második találkozó végeredménye, amelyen 2-2 után 6-3-ra elhúztak a váradiak, és már nem engedték ki kezükből a győzelmet. n
Szuperliga, 7. forduló: Nagyváradi CSM Leonardo-Dinamo 7-7 és 8-4, Steaua-Rapid 11-3 és 9-5, Aradi Amefa-Nagyváradi Crişul-Dinamo 22-10 és 24-8, Sportul Studenţesc-Kolozsvári CSU Poli 9-7 és 9-8. Az állás: 1. Nagyvárad 27 pont, 2. Dinamo 23, 3. Steaua 22, 4. Rapid 15, 5. Arad 13, 6. Sportul 8, 7. Kolozsvár 2, 8. Crişul 2.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.