Hirdetés

Vereséggel debütált a Poli a Liga 1-ben

•  Fotó: Adrian Pâclişan

Fotó: Adrian Pâclişan

Vereséggel mutatkozott be az élvonalba visszatérő Temesvári Poli labdarúgócsapata a bajnokság első fordulójában: a hétfő esti találkozón a Bega-partiak 1-0-ra kaptak ki a vendég Târgu Jiu-i Panduriitól.

2015. július 14., 19:342015. július 14., 19:34

A találkozó egyetlen találatát Răduţ szerezte egy, az 54. percben megítélt szabadrúgásból. Két perccel előtte a házigazdák emberhátrányba kerültek, amikor Gabriel Cânut kiállították a Mihai Roman ellen elkövetett durva szabálytalansága miatt. A sérült Romant Hora váltotta. A vereség ellenére Dan Alexa elégedetten nyilatkozott tanítványai teljesítményéről, örült, amiért sikerült irányításuk alatt tartaniuk az első félidőt.

„Tartalmas játékot mutattunk, az első részben az ellenfélnek még esélye sem volt arra, hogy gólt szerezzen. De a Pandurii nagyon jól védekezett, mi a távoli lövésekkel veszélyeztettünk, sokszor adtuk be középre a labdát. Aztán mindent megtört Cânu kiállítása, és a piros lap mellé még egy gólt is kaptunk abból a szabadrúgásból. Ezután már nehéz volt, de még hátrányban is vártam egy pontrúgási lehetőséget. Ez Zicunál megvolt, de sajnos nem lőtte be” – összegezte a látottakat a Poli vezetőedzője.

Edward Iordănescu, a Pandurii szakvezetője szerint a hatékonyság sokat számít, a három pontot, bár nem szép futballal, de mégis begyűjtötték. „A nyári szünet nagyon rövid volt. Jelen pillanatban még nem állunk jól. Négy-öt játékosomat nem is tudtam bevetni. Örülök, hogy a kevésbé látványos játékunk ellenére nyertünk” – fogalmazott a listavezetővé előlépett Gorj megyei gárda mestere.

Ismert ugyanis, hogy a nyitóforduló korábbi meccseinek mindegyike döntetlennel zárult, így a Târgu Jiu egyedüli hárompontos csapatként vezeti az összetettet. A Poli a 12. helyen áll a tíz egypontos csapat mögött, de megelőzi a mínusz 5-5 ponttal jegyzett Kolozsvári CFR-t és Ploieşti-i Petrolult. Utóbbi két együttes hat pont levonással kezdte a szezont, amiért nem teljesítette az élvonalbeli induláshoz szükséges pénzügyi feltételeket. A két, csődvédelem alatt álló klub megfellebbezte a sportági szövetség döntését.

Varga is a vásárhelyi távozók között

Kevesebb mint egy hónapot töltött el a Marosvásárhelyi ASA élvonalbeli labdarúgócsapatánál Dacian Varga, aki – több társa és Dan Petrescu vezetőedző példáját követve – közös megegyezéssel felbontotta szerződését, miután a korrupcióellenes ügyészség nyomozása miatt múlt héten zárolták a klub számláit.

A klub fellebbezett az óvintézkedés ellen, a Marosvásárhelyi Rádió keddi beszámolója szerint a városi táblabíróság jövő hétre halasztotta a döntést az ügyben.

A DNA sajtóosztálya különben a rádió érdeklődésére megerősítette, hogy a hivatali visszaélés gyanúja miatt a marosvásárhelyi polgármester, Dorin Florea ellen tavasszal indított bűnvádi eljárás kapcsán Claudiu Maior alpolgármestert és a futballklub korábbi elnökét, Ioan Nucu Mant is a gyanúsítottak közé sorolják.

A helyi önkormányzat illetékeseit azzal gyanúsítják, hogy egy 2013-as tanácsi határozattal törvénytelenül szavaztak meg 4 millió lejt az ASA 2013–2014-es bajnoki szerepléséhez. Maior nem kívánta kommentálni az ellene felhozott vádakat.

A bajnoki ezüstérmes korábban jelezte, hogy szeretné megtartani futballistáit, de a nyáron leigazoltak többsége nem fogadta el a fizetéseket érintő korlátozást. Az ASA most igyekszik pótolni az így keletkezett űrt, és honlapján közölte, hogy a napokban három-négy új futballista csatlakozik majd a Vasile Miriuţă irányította együtteshez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés