A királyi gárda az elmúlt hét kiírásban háromszor is egy csoportban szerepelt a Farkasokkal, a római összecsapásokat pedig kétszer 3-0-ra, egyszer pedig 2-1-re nyerte. A madridiak jelenlegi idegenbeli formája viszont nem fényes: a mostani idényben még egyszer sem sikerült ellenfelei vendégeként nyernie, utóbbi kilenc idegenbeli BL-mérkőzését figyelembe véve pedig csak egyetlen siker szerepel a madridiak neve mellett. A Primera Divisiónban éllovas Real a bajnokság legutóbbi fordulójában is rosszul szerepelt: 2-1-re kikapott a Betis Sevilla vendégeként. A Serie A-ban második helyezett AS Roma a Juventus elleni vereséggel „hangolt” a kilencszeres BL-győztes elleni rangadóra. A legrangosabb európai kupasorozatban azonban jól teljesítettek otthon a közelmúltban a rómaiak: hat mérkőzés óta veretlenek a Stadio Olimpicón.
A Liverpoolba látogató Internazionale az olasz bajnokságban is kielmelkedő formában van: 30 mérkőzés óta veretlen, a BL-ben utoljára a Fenerbahce otthonában maradt alul tavaly szeptemberben. A két csapat egyetlen alkalommal találkozott egymásal a legrangosabb európai kupasorozatban: 1965-ben a BEK elődöntőjében az angolok hazai pályán 3-1-re nyertek, ám ez nem volt elég a továbbjutáshoz, ugyanis a milánóiak otthon 3-0-ra diadalmaskodtak, így döntőbe jutottak, majd zsinórban másodszor megnyerték a sorozatot. A Liverpool – bár utóbbi három BL-meccsét megnyerte – jelenlegi formájával sem dicsekedhet: hétvégén hazai pályán 2-1-re kikapott a másodosztályos Barnsleytól, így kiesett az FA-kupából.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések, kedd: FC Liverpool–Internazionale (Pro Tv, 21.45), Schalke 04–FC Porto, AS Roma–Real Madrid, Olimpiakosz Pireusz–Chelsea.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.